Izrael új építkezésekkel hangol a béketárgyalásokra

Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben ezerkétszáz új lakás épülhet. A döntést három nappal azelőtt jelentették be, hogy kezdődne az új izraeli-palesztin béketárgyalások második köre.

Ezerkétszáz új lakás épülhet zsidók számára Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben – jelentette be vasárnap Izraelben Uri Ariel vezette építkezési minisztérium. A tárca pályázatot hirdetett, amelynek értelmében a nyertes cégek az összesen 1187-ből 793 lakást Kelet-Jeruzsálemben – Gilóban, Har Homában és Pisgat Ze'evben –, a többit szerte Ciszjordániában húzhatják fel. Az építkezés egy-két év múlva kezdődhet. Ahogy a bejelentésében Ariel fogalmazott, az intézkedéssel „izraeli állampolgárok igényeit” elégítik ki: Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában mintegy félmillió zsidó telepes költözött, amióta Izrael 1967-ben bevonult a két területre – oda ahol Gázai övezet mellett a palesztinok a saját államot szeretnének kikiáltani. Ariel a korábban is világszerte elítélt építkezések kapcsán vasárnap megjegyezte, nincs ország, amely egy másiktól fogadna el parancsokat arra, hogy mit csináljon a saját területén. Szerinte az 1187 új lakás „a cionizmus és a gazdaság” számára is kedvező ebben a pillanatban.

A legutóbbi izraeli-palesztin béketárgyalások 2010 szeptemberében éppen az akkor jóváhagyott izraeli építkezési tervek miatt szakadtak meg, a palesztinok pedig azóta is a folyamat újraindításának a feltételéül szabják, hogy Izrael hagyjon fel új pályázatok kihirdetésével. Ami a béketárgyalásokat illeti, a fonalat a két fél az Egyesült Államok közvetítésére júliusban vette fel, amikor John Kerry külügyminiszternek három év után sikerült újra tárgyalóasztalhoz ültetni a Szaeb Erekat főtárgyaló vezette palesztin és a Cipi Livni igazságügyi miniszter vezette izraeli küldöttséget Washingtonban. Az 1187 új lakásról szóló vasárnapi izraeli bejelentésre palesztin részről mély felhördüléssel reagáltak. A  küldöttség egyik tagja, Muhammad Stajjeh szerint Izrael az amerikai és nemzetközi erőfeszítések ellenére szabotálni akarja a tárgyalásokat. „Izrael azt állítja, hogy feltétel nélkül akar tárgyalni, de eközben a terepen ő maga új feltételeket teremt, amelyek bármiféle megállapodást megakadályoznak” – idézte a politikust a Jerusalem Post.

Szakértők szerint a helyzet azonban nem ennyire egyszerű, a lakásépítkezésekről szóló bejelentés ugyanis nagyrészt azokat a hangokat hivatott elcsitítani, amelyek Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormányában sérelmezik, hogy egy szintén a béketárgyalásokhoz időzített gesztusként a zsidó állam 100 palesztin fogolynak akar amnesztiát adni. Róluk egy vasárnapi kormányülésen döntenek, de azt előre tudni, hogy nagyrészt olyan foglyokról van szó, akiknek a kezéhez izraeliek vére tapad, ez pedig keményen kivágta a biztosítékot a Netanjahu-kabinet jobbszárnyán. A foglyok első csoportját, 26 embert kedden engednek el – egy nappal azelőtt, hogy Jeruzsálemben kezdődne a béketárgyalások második köre, vagyis Livni újra egy asztalhoz ülne Erekattal. A palesztin főtárgyaló még Ariel bejelentése előtt mondta, hogy a hasonló döntések a palesztinokat arra késztetik, hogy úgy ahogy van, hagyják ott az egészet. Májusban egyébként még arról volt szó, hogy Izrael moratóriumot hirdet az új lakásépítkezésekre, ám júliusban jött egy brüsszeli döntés, amely szerint egyetlen izraeli szervezet vagy jogi személy sem kaphat pénzt az Európai Uniótól, ha – Kelet-Jeruzsálemet is beleértve – 1967-es határokon kívül működik. Az EU ezzel gyakorlatilag annak a koncepciónak az elfogadására kényszeríti Izraelt, hogy a telepek nem tartoznak a zsidó állam területéhez, ami több izraeli kormánytagnak enyhén szólva nem tetszett. Lakásügyi miniszterként Ariel a maga részéről például azt mondta, az EU lépése fajgyűlölő és a zsidó néppel szembeni diszkriminációval terhes, egyben azokra a tilalmakra emlékeztet, amelyeket a második világháború előtt és alatt hoztak Európában. A A miniszter a Naftali Bennett fémjelezte szélsőjobboldali Habajit Hajehudi párt tagja, azé a párté, amely a januári választásokat felvezető kampányban nyíltan Ciszjordánia néhány területének annektálásáról beszélt.

Netanjahut egyébként kórházban érte az új izraeli-palesztin botrány híre: a politikust sérvvel műtötték meg, és bár néhány óra múlva már ki is engedik, néhány nap pihenőre van szüksége. Távollétében a kormányfői teendőket Móse Jaalon védelmi miniszter kapta meg. Vasárnap ő vezényelte azt a vasárnapi kormányülést is, amelyen a palesztin foglyok szabadon engedéséről döntöttek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.