Izrael: erőszak helyett most diplomácia

Izrael ezúttal diplomáciai úton akadályozott meg egy segélyhajót abban, hogy megtörje a Gázai övezet köré vont blokádot.

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter az elmúlt napokban többször beszélt görög és moldovai kollégájával, és megegyeztek a líbiai hajó ügyében - hangzik a tárca közleményében, amely szerint a beszélgetések eredményeként a hajó nem fogja elérni Gázát. Egy Szeif al-Iszlám Kadhafi, a líbiai vezető fia által vezetett jótékonysági szervezet kezdeményezésére egy moldovai zászló alatt közlekedő teherhajó, az Amalthea Görögországból készült elindulni a Gázai övezet felé élelmiszerrel, gyógyszerrel, 12 tagú személyzettel és legfeljebb 9 utassal a fedélzetén.

Az izraeli hatóságok utóbb azt közölték, egyéb részletek említése nélkül, hogy a moldovai hatóságok rávették a kapitányt, irányítsa a hajót az egyiptomi el-Arísba. Előzőleg az izraeli média arról adott hírt, hogy az ország ENSZ-nagykövete útján kérte a világszervezetet, állítsa le a tervet, akadályozza meg a blokád megtörését. A Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak címzett nagyköveti levél figyelmeztetett, miszerint Izrael fenntartja magának a jogot a hajó útjának megakadályozására. A Kadhafi Fejlesztési Alapítvány pénteken jelentette be a hajó indításának tervét. A vízi járművön olyan személyek is utazni készültek, akik "így kívánják kifejezni szolidaritásukat a blokádtól szenvedő palesztin néppel".

Izrael május 31-én megtámadott egy, a Gázai övezet felé tartó segélyflottillát, és az egyik hajón haditengerészei kilenc törököt lelőttek. Az ezáltal kiváltott nemzetközi vihar közepette a zsidó állam kitartott amellett, hogy embereinek csapdát állítottak, és önvédelemből adták le lövéseiket. A Gázai övezet köré vont blokád rendelkezéseit Izrael azóta enyhítette: kevesebb termék szerepel az oda be nem engedettek listáján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.