Izrael: arab családtagnak tilos a bevándorlás

Törvénytelennek minősülhet a palesztin területekről származó házastársak, illetve gyerekeik tartózkodása az országban.

Káin-bélyeg és fekete folt a legfelsőbb bíróságon ez a döntés! -  kiáltott fel Ahmad Tibi arab Kneszet-képviselő, miután Izrael legfőbb bírói testülete visszautasította azon petíciókat, amelyek az állampolgársági törvény 2002-es módosítása ellen tiltakoztak. Ez ugyanis lehetetlenné teszi a palesztinok számára, hogy házassággal szerezzenek izraeli állampolgárságot. Időközben  a tilalmat kiterjesztették más országokra is.

A tilalom elsősorban Izrael arab polgárait, a lakosság 20 százalékát sújtja. A bíróság 6:5 arányban utasította el a fellebbezéseket. A jelen helyzetben a palesztin területekről származó házastársak és gyerekeik tartózkodása az országban illegálisnak minősülhet. A palesztinok és más arab országok polgárainak „beházasodásában”  sok izraeli demográfiai és biztonsági veszélyt lát, az arabok viszont elemi emberi jogaik sérelme miatt tiltakoznak. Izraelben nemrég olyan szabályozást fogadtak el, amely akár három évig terjedő „biztonsági őrizetbe” helyezhetné az illegális bevándorlókat. Az utóbbi években több tízezer afrikai lépte át a határt engedély nélkül Egyiptom felől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.