Izrael megsérti az ENSZ alapokmányát

A palesztin menekültekért felszólaló ENSZ Segélyezési és Munkaügyi ügynöksége arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg azokat az izraeli terveket, amik értelmében a palesztin beduinokat telepítenék át Ciszjordániából.

Az ENSZ biztosa szerint a beduinok erőszakos áttelepítése megsérti az ENSZ alapokmányát. Emellett további illegális izraeli telepek terjesztését tenné lehetővé, valamint veszélyeztetné annak a lehetőségét, hogy Izrael és Palesztina közösen találjon megoldást.

„Arra utasítom az izraeli hatóságokat, hogy ne folytassák az elszállításokat, továbbá a befogadó országokat felszólítom, hogy határozottan foglaljanak állást a telepítések ellen" – mondta Pierre Krahenbuhl, ENSZ-biztos.

Hétfőn egy palesztinokért kiálló nemzetközi segélyszervezet találkozóját tartják New Yorkban.

Az ENSZ szerint a legtöbb nyilvántartott menekülttelepítés Jerikóban történet. A civil ügyekért felelős izraeli hadsereg nem kommentálta a ciszjordániai történteket. A Haaretz izraeli lap múlt héten azt írta, hogy egy hivatalnok szerint már több tucat tárgyalást folytattak a beduin vezetőkkel.

A Haaretz riportere szerint, az eredeti terv egy törzs áthelyezése volt, azonban ez egy mozgalommá nőtte ki magát, amely során majdnem 12 500 beduin kényszerült elmenni különböző törzsekből. A lap szerint nem készültek olyan tervek, amiket az izraeli legfelsőbb bíróság ajánlott a párbeszédre, és nem volt konzultáció sem az ott élő beduinokkal.

Az al-Dzsazíra úgy írja, Izraelnek félre kellett tennie azokat a 2012 decemberében kitűzött terveit, mely szerint 1200 menedékhelyet épít, miután diplomáciai hézag keletkezett a kapcsolatokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.