A hétvégén az izlandi parlament jóváhagyta azt a törvényt, amely tavaly az Icesave-betétek külföldi tulajdonosainak kifizetése érdekében felvett brit és holland hitelek visszafizetését a gazdasági növekedéshez köti – adja hírül az IceNews.

A Metazin is beszámolt róla, hogy tavaly három izlandi bank nem tudta kifizetni külföldi – többségében brit, holland és német – betéteseit. A bankok betétbiztosítása sem nyújtott elég fedezetet a külföldi betétek kifizetéséhez, Nagy-Britannia és Hollandia követelte, hogy az izlandi kormány vállaljon értük garanciát. A hazai betéteket teljes értékében garantáló izlandi kormány eleinte vonakodott, mondván, hogy a holland és a brit pénzügyi felügyelet is észrevehette volna, mennyire kockázatos befektetéseket kínáltak az országuk területén legálisan működő izlandi bankok.

Izland végül kénytelen volt engedni: Nagy-Britannia és Hollandia azzal fenyegetőzött, hogy megakadályozza az államcsőd érdekében igényelt IMF-hitel folyósítását és Izland EU-tagságát. Nagy-Britannia, Hollandia és Németország összesen 5 milliárd hitelt adott, s Izland ebből fizette ki a külföldi betéteseket.

A hitel visszafizetésének feltételeiről azonban azóta is folyik a vita. Michael Hudson amerikai közgazdász szerint Izland – az államcsődöt szintén csak a Nemzetközi Valutaalap rendkívüli hitelével elkerülő volt szocialista országokkal egyetemben – lehetetlen helyzetbe került. A hitelek visszafizetése jelentős megszorításokkal járhat, amelyeknek következtében erősödhet a lakosság körében az EU-szkepticizmus és a nacionalizmus, ráadásul a gazdaság talpra állása is bizonytalanná válna. A fizetőképtelenség bejelentése pedig a további kölcsönök elapadása mellett az ország teljes elszigetelődéséhez vezetne. Különösen visszás, hogy a korábbi években a bankprivatizációt és a pénzügyi szektor liberalizálását szorgalmazó nemzetközi szervezetek – egyebek között az EU és az IMF – most az állam, vagyis az adófizetők pénzéből kártalanítaná a csődbe jutott bankok ügyfeleit – írja Hudson a Financial Timesban.

A döntés értelmében Izland a korábban tervezett 7 helyett 15 év alatt fizeti vissza a hiteleket. A 2017-től esedékes törlesztőrészletek utalására azonban csak akkor kerülhet sor, ha az előrejelzések szerint idén 10 százalékkal csökkenő GDP legalább 6 százalékkal meghaladja majd a 2008-as szintet. Erre a kitételre azért van szükség, hogy csökkenjen a hitelezők zsarolópotenciálja: ha Nagy-Britannia és Hollandia ellehetetleníti Izlandot, akkor aligha látják viszont a pénzüket. A törvénytervezet megemlítette, hogy a lépés Izland szuverenitásának megőrzése miatt is szükséges.

„Izland precedensértékű döntése megkérdőjelezi a bevett tételt, amely szerint a hitelek törlesztésének elve szent és sérthetetlen.” Hudson szerint az 1920-as évek óta nem volt rá példa, hogy a külföldi hitelek visszafizetését hátrébb sorolták a hazai befektetők kártalanításánál. A fizetésképtelen államok évekre hitelképtelenné váltak, így az adósság terhe alatt rogyadozó szegény országok is igyekeznek törleszteni, akár az életszínvonal drasztikus csökkentése és a gazdasági növekedés feláldozása árán is. Csakhogy a megszorítás az elégedetlenség és a nacionalista érzelmek erősödésével jár. Az amerikai közgazdász arra utal, hogy az első világháború után Németországra kivetett jóvátétel megnehezítette a gazdasági talpra állást és az életszínvonal javulását, így jelentősen hozzájárult a nacionalizmus és a nemzeti szocializmus térnyeréséhez.

Hudson cikkének a kanadai Global Researchben megjelent hosszabb változatában még keményebb szavakat használ, és a végén felveti, hogy Izland példáját több kelet-európai és latin-amerikai ország is követheti. „Nem kétséges, hogy a posztszovjet térség államai mellett az IMF, a Világbank és az EU által kikényszerített neoliberális megszorító csomagok miatt stagnáló, eladósodott latin-amerikai és afrikai országok is Izlandot figyelik.”

Izlandi tájkép