Itt az új „német Obama”

A német szabaddemokraták vietnámi származású reménysége, nagyon otthon érzi magát abban az országban, ahol felnevelkedett. A sajtó a 35 éves Röslerben találta meg saját „bevándorló hátterű” politikusát, aki sikeresen integrálódott és egyben kifejezi a német társadalom sokszínűségét.

Néhány CDU-s ellenfele „kínainak” is gúnyolta, de előfordult, hogy pártja, a liberális FDP fogadására érkező vendégek pincérnek nézték. Philipp Rösler külseje valóban elárulja vietnami származását, a német szabaddemokraták nagy reménysége azonban nagyon is otthon érzi magát abban az országban, ahol felnevelkedett.

A 35 éves Rösler gyors karriert futott be. Az autóipar miatt is fontos tartomány, Alsó-Szászország CDU-FDP-s koalíciós kormányának új gazdasági minisztere tizenkilenc évesen lett az FDP tagja. Jó évtizeddel később a hannoveri törvényhozásban a szabaddemokraták frakcióvezetői székében találta magát. A tartományi FDP elnökeként és listavezetőjeként a tavaly januári választáson több mint nyolc százalékot szerzett, megelőzve a zöldeket és a Balpártot.

Országos ismertségét Barack Obamának köszönheti. Az USA első színes bőrű elnökévé választott illinois-i demokrata szenátor feltűnése óta az itteni sajtó nagy erőkkel keresi a „német Obamát”. Azt a „bevándorló hátterű” politikust, aki sikeresen integrálódott, s egyben kifejezi a német társadalom sokszínűségét. Korábban a média az „anatóliai svábnak” hívott Cem Özdemirt sztárolta, a Zöldek társelnöke mellé újabban a vietnami gyökereiről inkább hallgató, mint beszélő Rösler is felzárkózott. A CDU/CSU, illetve az SPD saját „jelölttel” egyelőre nem rukkolt elő.

A szemorvosból lett FDP-s politikus kilenc hónapos volt, amikor egy Saigon közeli katolikus árvaházból örökbefogadással az akkori NSZK-ba került. Nevelőszülei pár évvel később elváltak, Philipp a hivatásos katonatiszt papával maradt. Politikai érdeklődését apjától szerezte, Uwe Rösler elkötelezett szociáldemokrata, a néhai Willy Brandt nagy híve – ami ritkaságnak számított az inkább konzervatív szimpátiájú tisztikarban.

A liberálisokhoz Philippet egy nagy csalódás vitte. Egyik kedvenc tanáráról ugyanis megtudta, hogy az illető belépett a szélsőjobboldali Republikánusokhoz. A hívő katolikus Rösler abban is kitűnik a neoliberális gazdaságpolitikát hirdető szabaddemokraták soraiból, hogy kiáll a gyengébbek iránti empátia, szolidaritás mellett – írta róla a hamburgi Die Zeit. Igyekszik nyitni az FDP szemében korábban elérhetetlennek gondolt választói rétegek felé, szívesen nyilatkozik a hajléktalanok utcai újságjának is. A kétgyermekes családapa abban ízig-vérig liberális, hogy a rászorultság elvét hirdeti: a szociális segélyek növelése helyett az esélyegyenlőség növelésére, az oktatásra fordítana több pénzt .

A gazdasági-pénzügyi válság érdekes módon kedvez az FDP-nek, a piacgazdaságot az állami beavatkozástól bőszen védelmező liberálisok szövetségi szinten most 18 százalékon állnak. Guido Westerwelle pártelnök már a szeptemberi Bundestag-választásokon „túllépve”, a CDU/CSU-val kötendő polgári kormány alkancellár-külügyminisztereként látja és láttatja magát. Az önmagát nem túl komolyan vevő Rösler viszont szabadulni akar a „hataloméhség” rossz imázsától. Egyik kedvenc fordulata, hogy aki liberális, az szociális. Ezt hallva, nemcsak az FDP-ben kapják fel sokan a fejüket.

Keresték a
Keresték a "német Obamát". Megtalálták: Philipp Rösler
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.