Iszonyatos haláltusát vívtak a kamionban fulladozó menekültek

A műtéti hegek, az ékszerek, de még a DNS-minták sem nyújtanak elegendő támpontot az áldozatok azonosításához.

Hans Peter Doskozil, a nyomozást vezető osztrák rendőrfőnök szerint a Parndorf környékén veszteglő járműben megfulladt szír menekültek szinte mindegyikénél volt okostelefon, s most ettől remélik az áldozatok azonosítását.

A helyszínelőket sokkolta, amit a kamionban láttak
A helyszínelőket sokkolta, amit a kamionban láttak
Heinz Peter Bader / Reuters

Az embercsempészek járművében megfulladt 71 ember azonosítása a halottkém szerint rendkívül nehéz feladat lesz. Igazolványt csak néhányuknál találtak, a menekültek haláltusájának az iszonyatát pedig ékesszólóan jelzi, hogy a műtéti hegek, az ékszerek, de még a DNS-minták sem nyújtanak elegendő támpontot a szakembereknek.

Az osztrák közszolgálati rádióban nyilatkozó Doskozil úgy látja, az okostelefonok azonban segítségükre lehetnek. A menekültek egyébként nemcsak a kapcsolattartás, hanem a navigáció miatt is hordanak magukkal ilyen készülékeket. Nehéz elképzelni, hogy a fulladásközeli pánikban nem hívták fel családtagjaikat, ismerőseiket. Ha ez így történt, a számok alapján mód nyílhat az azonosításra. A rendőrfőnök szerint az is elképzelhető, hogy fényképek készültek a jármű rakterében.

A közszolgálati rádió arról is beszámol, van némi hatásköri vita a nyomozásban, hiszen a magyarok és az osztrákok is érintettek, az eisenstadti (Kismarton) főügyész azonban biztos benne, hogy ők az illetékesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.