Ismét életfogytiglant kapott az utolsó argentin diktátor

A volt elnököt emellett törvénytelen fogva tartás, emberrablás, rablás, kínzás és gyilkosság vádpontjaiban is bűnösnek találták.

Újabb életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték kedden Buenos Airesben az argentin katonai diktatúra utolsó elnökét, Reynaldo Benito Bignonét, ezúttal fogolytáborba vetett politikai ellenzékiekkel szembeni embertelen bánásmódért.

A most 85 éves Bignone az 1976 és 1983 közötti diktatúra utolsó másfél évében volt tényleges elnök. Az említett időszakban elkövetett különböző bűnökért már négy ízben elítélték, egy életfogytiglant is kapott már korábban.

Most egyebek között a fővároshoz közeli Campo de Mayo támaszponton működő titkos fogolytáborban elkövetett kegyetlenkedésekért találták felelősnek. Bignone a diktatúra kezdetén a körzet katonai parancsnoka volt. A vádak között szerepelt hét terhes asszony és férjeik eltűnése is.

A diktatúrának hivatalos adatok szerint is 13 ezer halottja volt, de emberi jogi szervezetek két és félszer ennyire teszik az áldozatok számát. Több mint 400 embert már elítéltek az akkor elkövetett bűnökért, de még vádlottak százai ellen folyik eljárás.

A mostani perben Bignone mellett további hét embert ítéltek 16 évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.