Ismét választanak Oroszországban

Egy év elteltével ismét egy napon választanak Oroszországban kormányzókat, köztársasági elnököket, polgármestereket, regionális törvényhozási, valamint helyi közgyűlési vagy önkormányzati képviselőket.

A választások vasárnap lesznek. Erre az úgynevezett egységes szavazónapra tűzték ki a márciusban elcsatolt Krím félsziget parlamentjének és Szevasztopol város közgyűlésének megválasztását is-írja a hirado.hu.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség kommentárja szerint Oroszország történetében a legátfogóbb választásokat bonyolítják vasárnap. Több mint 50 millió állampolgár 84 közigazgatási egységben több mint 6 ezer különböző szintű választáson élhet voksolási jogával.

Tizenegy régióban soros, 19-ben előre hozott kormányzóválasztást, 14 közigazgatási egységben, közöttük az Oroszországi Föderáción belül létező több kis köztársaságban és nagy területen parlamenti választást tartanak. A különböző szintű képviselői helyekért több mint 111 ezren indulnak.

Moszkvában, ahol tavaly szeptemberben főpolgármestert választottak, most a fővárosi közgyűlés képviselőire szavazhatnak a helyiek.
2006-ban vezették be az egységes szavazónapot Oroszországban. Eleinte kétévente rendezték meg, tavaly óta azonban évente tartják ugyanazon a napon a különböző szintű választásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.