Ismét felgyújtotta magát egy tibeti Kínában

Az eset még kedden délelőtt történt, állítólag a helyi rendőrőrs épülete előtt. Úgy tudni, a lángokat a rendőrök megpróbálták eloltani, de a 33 éves férfi, Szangje Kar meghalt. Meg nem erősített források szerint testét a Labrang kolostorban azóta már elhamvasztották.
Ismét felgyújtotta magát egy tibeti férfi az északnyugat-kínai Kanszu tartomány tibetiek lakta autonóm prefektúrájának, Gannannak a területén - jelentették hírügynökségek szerdán, a Szabad Ázsia Rádióra (SZÁR) hivatkozva.

Szintén a SZÁR értesülései szerint a férfi egy közeli faluból származott, ahol elsődlegesen földművelésből élnek az emberek. A körzetben megerősítették a biztonsági intézkedéseket, egy időre megszűnt az internetszolgáltatás.

Beszámolók emlékeztetnek rá, hogy kedden a helyi tibetiek ünnepséget tartottak, megemlékezve a Gelugpa, más néven sárga kalaposok szektája alapítójának, Congkapa vallási vezetőnek és filozófusnak (1357-1419) a haláláról.

A 2009-ben kezdődött önégetési hullámokat követően az utóbbi időben megritkultak a hasonló esetek; számukat a keddivel együtt 134-re teszik. Legutóbb három hónapja lett így öngyilkos egy 22 éves diák.

Az önégetések emigráns tibeti szervezetek szerint a kínai elnyomás elleni tiltakozások, illetve az 1959 óta indiai száműzetésben élő dalai láma hazatérését követelő akciók. Pekingi és helyi tibeti vezetők ezzel szemben úgy vélik, hogy a Tibet függetlenségéért küzdő erők küldik a halálba a többnyire fiatal embereket "önös céljaik", a "tibeti kérdés" nemzetközi szinten történő napirenden tartása érdekében.

A kínai hatóságok korábban több olyan esetet tártak fel, amelyek mögött felbujtók voltak, ezekről a kínai központi televízió dokumentumfilmet is bemutatott. Egy szerzetes "felbujtót" felfüggesztett halálbüntetésre ítéltek, mások rövidebb-hosszabb idejű börtönbüntetést kaptak.

A kínai törvények szerint az önégetéseket tervezők, a másokat arra ösztönzők, vagy segítőik szándékos emberölés elkövetésével gyanúsíthatók. Azok, akik az ily módon meghaltak holttestével felvonuláson vesznek részt, az utcákon önégetéseket néznek végig, annak megakadályozása helyett, ugyancsak bűncselekményben való részvétellel vádolhatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.