Ismert arcok az új bukaresti kabinetben

Kevés meglepetésnek számító név került az új bukaresti kormány névsorárába. Tekintélyes politikusok szerint az Emil Boc kolozsvári polgármester vezette új kabinet napról napra tengődik majd.

Kevés meglepetésnek számító név került az új bukaresti kormány névsorárába. Kilenc minisztert csütörtökön a Demokrata-Liberális Párt (D-LP), kilencet pedig a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jelölt – nagyrészt régi, ismert arcokat. Egyetlen miniszteri poszt maradt függőben, az igazságügyi tárca vezetője, akit a két koalíciós párt együtt jelöl majd, és akinek közös megállapodásuk alapján függetlennek kell lennie.

A D-LP a pénzügyi (Gheorghe Pogea), a szállításügyi (Radu Berceanu), a gazdasági (Adriean Videanu), a védelmi (Mihai Stanisoara), a regionális fejlesztési és lakásügyi (Vasile Blaga), a távközlési (Gabriel Sandu), a művelődési és egyházügyi (Theodor Paleologu), az ifjúsági és sportügyi (Monica Iacob Ridzi) és a turisztikai (Elena Udrea) tárcára jelölt vezetőt.

Az SZDP kilenc tárcája élére a következő személyeket javasolta: Marian Sarbu (munkaügy), Ecaterina Andronescu (oktatás és kutatás), Ionut Bazac (egészségügy), Ilie Sarbu (mezőgazdaság és vidékfejlesztés), Gabriel Oprea (belügy), Cristian Diaconescu (külügy), Nicolae Nemirschi (környezetvédelem), Constantin Nita (kkv-k és kereskedelem), illetve Victor Ponta (parlamenti kapcsolatok).

Mivel a miniszterelnöki tisztséget Emil Boc, azaz demokrata-liberális politikus kapta, a szocdemek kormányfő-helyettest jelölhettek. A jelölt Dan Nica SZDP-alelnök, aki 2000-2004 között távközlési miniszter volt.

Bukaresti források szerint az igazságügyi miniszteri posztra a legesélyesebb egy 33 éves jogász, Mihai Selegean aki korábban az Országos Bírói Intézet igazgatója volt. Felmerült Corneliu Barsan neve is, aki a strassburgi Európai Emberjogi Bíróság egyik bírója. A tárcavezető nevét péntekre ígérik.

A hét végén a parlament szakbizottságai valamennyi jelöltet meghallgathatnak, hogy az új kabinet hétfőn bizalmi szavazást kérhessen a törvényhozásban. A tárcák elosztása a két pártban nagyfokú elégedetlenséget váltott ki, az alakuló kormány programja pedig éles és széles vitába torkollott.

Vasile Puscas szociáldemokrata politikus, Románia volt EU-főtárgyalója kijelentette: sem a miniszterek, sem a program tekintetében nem hoz semmi rendkívülit az alakuló kabinet. - A Boc-kormány máról holnapra, holnapról holnaputánra fog működni, mindennemű vízió nélkül – mondta Puscas, aki az SZDP kolozsvári, disszidensnek számító csoportjának a tagja.

(KOLOZSVÁR)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.