Londonban beszélik meg, hogy számoljanak le az Iszlám Állammal

Huszonkét ország külügyminiszterei találkoznak Londonban, hogy megvitassák, hogyan tudják összehangolni erőiket az Iszlám Állam ellen.
Az USA vezette koalíció augusztus óta mér légicsapásokat az Irak és Szíria nagy részét elfoglaló dzsihadista csoport állásaira, azonban Philipp Hammond brit külügyminiszter szerint ennél többre van szükség. Az országok célja, hogy megállítsák állampolgáraik csatlakozását a terrorszervezethez, valamint megtalálják a módját a csoport pénzügyi forrásai elvágásának.

Ezzel egybehangzó egy amerikai külügyi tisztviselő véleménye, aki szerint Londonban a külföldi harcosokon lesz a fő hangsúly, és egy szakértői munkacsoportot hoznak majd létre, hogy megvitassák az információmegosztást, amely elősegíthetné az iszlamisták elvándorlásának megakadályozását. Az Europol ötezerre becsüli az európai állampolgárok számát, akik Szíriába és Irakba mentek harcolni, emellett több ezren mentek arab és muszlim országokból - írja a BBC.

Az elmúlt öt hónapban Hammond szerint a koalíció stratégiája megfékezte az Iszlám Állam lendületét, de figyelmeztetett, hogy "nagy munka áll még előttünk".

"A zűrzavar államában, gyenge felkészültség és erőtlen vezetés mellett építjük az iraki biztonsági erőket, amikre a tartós szárazföldi offenzíva miatt lesz szükség. Még hónapokba telik, mire jelentős harci tevékenységbe tudnak kezdeni" - fogalmazott a brit külügyminiszter.

A londoni találkozón szó lesz arról, hogy több katonai segítséget nyújtsanak a szárazföldi csapatoknak, valamint hogy több humanitárius segélyt biztosítsanak az áldozatoknak.

Az iraki miniszterelnök londoni útja előtt kijelentette, a nemzetközi közösségnek többet kell tennie, hogy kiképezze és felszerelje a szárazföldi erőket, mivel "majdnem csak magunk vagyunk" - mondta.

A BBC szerint a párizsi támadások nagyobb politikai nyomás alá helyezték a kormányokat, arra sarkallva őket, hogy döntő eredményeket mutassanak fel.

John Kerry amerikai külügyminiszter még Washingtonban azt nyilatkozta, a szélsőségesek ugyan remélik, hogy az ilyen támadások bomlasztják a koalíciót, de valójában pont az ellenkező hatást érik el, mivel a koalíció országai csak még eltökéltebbekké válnak.

A tárgyaláson részt vesz Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Bahrein, Belgium, Kanada, Dánia, Egyiptom, Franciaország, Németország, Irak, Olaszország, Jordánia, Kuvait, Hollandia, Norvégia, Katar, Szaúd-Arábia, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Arab Emirátusok.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.