Irán saját nyersuránt termelt ki

Irán első ízben olyan koncentrációjú nyersuránt termelt ki, amely alapanyagul szolgál a dúsított urán gyártásához - közölte vasárnap az állami televízióban Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram vezetője.

"Időzített bombával" készült Irán a nemzetközi közösséggel folytatott tárgyalásokra - mégpedig a szavak szintjén. Ali Akbar Szálehi, a perzsa ország atomprogramjának vezetője vasárnap jelentette be: országa - most először - olyan koncentrációjú nyersuránt termelt ki, amely a dúsított urán gyártásának alapanyaga. Azt mondta: az egyik déli bányából nyert nyersanyag, amelyet eddig külföldről szereztek be, megérkezett az iszfaháni nukleáris létesítménybe, ahol a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyelete alatt kezdődik meg a feldolgozása. A bejelentést Irán továbbra is polgári célúnak beállított programja részeként tálalta, ám a globális kétségeket ez nem oszlatja el. Technikailag az a fő kérdés: fegyverszintűre dúsítják-e az uránt.

Az úgynevezett P5+1 formáció (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint Németország), illetve Teherán képviselői között egy év után indulnak újra a tárgyalások Genfben. Helyszíni beszámolók szerint Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter a hétvégi, bahreini nemzetközi biztonságpolitikai konferencián szabályos fogócskát játszott Hillary Clintonnal, kétszer is kitérve az amerikai külügyminiszter közeledése elől, hogy szóba elegyedjenek. Ez arra utal: nem volt felhatalmazása ilyen találkozóra.

Miután a WikiLeaks-botrány részeként megerősítést nyert, hogy a térségben nemcsak Izrael, hanem az arab öbölállamok is aggódnak az atomprogram miatt, Mottaki kénytelen volt megerősíteni: országa soha nem támadna muzulmán szomszédaira. Háled bin Ahmed al-Kalifa sejk, bahreini külügyminiszter kijelentette: "az atombomba jelenlétét nem fogadjuk el soha ebben a régióban". Mottaki ugyanakkor a konferencián tett felszólalásában bagatellizálta az országával szembeni nemzetközi szankciók jelentőségét, és feltűnően kemény hangot ütött meg. Ez ellentétben állt Clintonéval: ő viszont finomított retorikáján. - Az önök szuverenitására és érdekeire való tekintettel teszünk ajánlatot - mondta, azt értelmezve: "dúsíthatnak uránt egy, a jövőben meghatározandó időponttól kezdve, amint bizonyítják, hogy ezt felelősségteljes módon, nemzetközi kötelezettségeikkel összhangban tudják tenni."

Globális fűtőanyagbank jön létre az ENSZ égisze alatt; ez egyelőre 157 millió dollárból gazdálkodhat - szavazta meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség tanácsa. Konkrét helyszíne nincsen még. A békés, polgári célú atomprogramon dolgozó országok a bankhoz fordulhatnak, ha fűtőanyagra van szükségük, eloszlatva a kétségeket, hogy valójában fegyverkeznek-e. A bank létrejöttében oroszlánszerepe van Warren Buffett amerikai befektetőnek, a világ harmadik leggazdagabb - és gyakran jótékonykodó - emberének, aki 50 millió dollárt ajánlott fel rá, már évekkel ezelőtt. - Még soha nem éreztem magam ilyen jól 50 millió elköltése után - nyilatkozta most Buffett, egy biztonságosabb világba való befektetésnek nevezve adományát.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.