Irán nem enged az atomból

Tegnap megakadtak a tárgyalások Bagdadban, így egy nappal megtoldották a találkozót. A nagyhatalmak azt várják, Irán álljon le az atomprogramjával, Teherán a szankciók felfüggesztését akarja.

A hat nagyhatalom (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország) tegnap egy javaslatcsomagot próbált elfogadtatni Iránnal. Cserébe azt kérték, Irán hagyja abba urándúsítási programját. Teheránnak többek között orvosi izotópot ajánlottak fel – Irán azt állítja, elsősorban erre kell nekik a húszszázalékos dúsítottságú urán –, és megígérték, hogy segítséget nyújtanak a nukleáris biztonság kialakításában is. Irán azonban nem volt hajlandó egyezkedni, szerintük az urándúsításra vitathatatlanul joguk van.

Javaslatokkal nemcsak a nagyhatalmak készültek, hanem Teherán is. Az iráni média szerint Irán főtárgyalója, Saeed Jalili egy ötpontos tervezetet mutatott be, azt azonban nem tudni, hogy ez pontosan mit tartalmazott. Állítólag szerepeltek benne a nukleáris fejlesztésekre vonatkozó pontok és nem nukleáris témák is.

A résztvevők arra számítottak, hogy egy nap alatt le tudnak rendezni két ülésszakot, azonban csak egyet sikerült, ezért toldották megy egy nappal a találkozót. A nagyhatalmak elsősorban azt akarják elérni, hogy Irán fejezze be az urán húszszázalékos dúsítását, és hogy engedjék be az ENSZ megfigyelőit a nukleáris kísérletek helyszínére, hogy az ellenőrök megbizonyosodhassanak, Irán fejlesztései valóban békés célúak.

Teherán ezzel szemben azt szeretné, hogy függesszék fel az ország ellen bevezetett szankciókat, amelyek teljesen tönkreteszik Irán gazdaságát. A bagdadi tárgyalásokat megelőzően Irán már beleegyezett, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei belépjenek a területekre. Több szakértő ezt úgy értékeli, Irán így akarja elkerülni a július elsejétől életbe lépő, olajexportra vonatkozó szankciót, amely megakadályozza, hogy Irán be tudjon lépni az európai piacra.

A tárgyalások szerdán holtpontra jutottak. Igaz, senki sem számított azonnali áttörésre, Irán ugyanis már évek óta nem tud kiegyezni a nyugati hatalmakkal, akik szerint Teherán atomfegyvert fejleszt. A tárgyalásokat Izrael is nagy figyelemmel kíséri, meg vannak győződve ugyanis, hogy Irán csak időt akar nyerni, így nem állnak el a katonai beavatkozás tervétől sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.