Irán megkezdte a nukleáris leszerelést

Az iráni állami televízió bejelentése szerint ma leállították az urándúsítást végző centrifugákat a nantazi nukleáris létesítményben.

Egy novemberben kötött nemzetközi megállapodás nyomán hozták meg a mai döntést, amelynek értelmében a részt vevő országok – USA, Oroszország, Kína és több európai nagyhatalom – csökkenteni fogják az Iránnal szembeni szankciókat. Ez többek között a több milliárd dolláros iráni petrolkémiai export és az aranykereskedelem újraindításához vezethet.

Iránnak azonban ehhez bele kellett mennie, hogy legfeljebb ötszázalékos uránt dúsít – az eddigi húszszázalékossal szemben, amit fél éven belül teljesen meg kell szüntetnie. Ezen túl engednie kell, hogy rendszeres ellenőrzéseket tartsanak a nukleáris létesítményekben és az araki nehézvízüzemben.

Barack Obama amerikai elnök korábban azt mondta, hogy az USA, valamint a megállapodást aláíró többi nagyhatalom a következő hat hónapban „valamivel enyhíteni” fogják a szankciókat addig, amíg Irán is teljesíti az ígéretét.

„Ha Irán nem tesz eleget annak, amit megígért, ismét életbe léptetjük a szankciókat” – mondta Obama, aki más országok vezetőivel egyetemben nukleáris fegyverek előállításával vádolta meg Iránt.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) várhatóan a nap végén közli majd, hogy Irán teljes mértékben teljesítette-e a megállapodás rá eső részét. Ezt követően az európai külügyminiszterek várhatóan megszavazzák, hogy a 2006 óta életben lévő, Iránt sújtó szankciókat részlegesen feloldják. Ha ez megtörténik, egy-két órán belül már meg is szűnnek az iráni kereskedelemre vonatkozó korlátozások.

A BBC szerint Mohammad Dzsavad Zarif vasárnap úgy nyilatkozott, bízik a „pozitív végkimenetelben, valamint a regionális és globális békében és biztonságban”.

 

 

A megállapodás értelmében a Teherántól 120 km-re található araki nehézvízüzemben is havonta tartanak majd ellenőrzéseket
A view of the Arak heavy-water project 190 km (120 miles) southwest of Tehran August 26, 2006. Iran President Mahmoud Ahmadinejad launched a new phase in the Arak heavy-water reactor project on Saturday, despite Western fears it is aimed at producing a bomb. REUTERS/ISNA/Handout (IRAN)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.