Irán kipróbálta első, hazai gyártású nukleáris fűtőanyagát

Díszes ceremónia keretében mutatták be Irán legújabb nukleáris fejlesztéseit, az új, iráni gyártású urándúsító centrifugákat, illetve a saját maguk által előállított fűtőanyagot. Az eseményen részt vevő elnök szerint sosem állnak le atomprogramjukkal.

Teherán szerint a nukleáris töltet a csak lakossági célokat szolgáló reaktorok számára készült és első alkalommal használták azt erőműben. Ezután háromezer, az eddigieknél jóval hatákonyabb urándúsító centrifugát is bemutattak a jelen lévő elnöknek. Az állami televízió képein Ahmadinezsád a reaktorba helyezésük előtt gondosan megvizsgálta a rudakat. Múlt héten az elnök úgy nyilatkozott, országa sosem fogja leállítani atomprogramját, írja a BBC.

A nyugati országok attól tartanak, hogy Irán atomfegyvereket akar készíteni, Teherán azonban ezt konzekvensen tagadja. A kormány most ennek ellenére az urániumdúsító centrifugák „új, gyorsabb és hatákonyabb generációját” is bemutatta a natanzi ermőműben. Iráni szakértők szerint ezek háromszor gyorsabbak, mint mostani centrifugáik.

Irán két éve döntött úgy, hogy saját maga kezd urániumdúsításba és hiába volt az EU, az USA vagy a világ vezető atomhatalmainak figyelmeztetése, ezt azóta sem hagyta abba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.