Irán hajlandó beszélni atomjáról

A parlament elnöke, Ali Laridzsáni elfogadta a törökök ajánlatát: beszél a világhatalmakkal ellentmondásos atomprogramjukról, alig néhány nappal azután, hogy Teherán megerősítette: húszszázalékos urániumdúsítást hajtott végre.

Törökországi látogatásakor Ali Laridzsáni elfogadta Ankara ajánlatát és bejelentette: újrakezdik a nemzetközi tárgyalásokat az iszlám ország atomprogramjáról. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ezért küldöttséget küld Teheránba január 28-án, ahol sikerült 20 százalékos urándúsítást elérni. Elemzők szerint a húsz százalékos dúsítás nagy lépés az atomfegyver felé, de ahhoz, hogy az működőképes legyen, kilencven százalékra volna szükség.

Laridzsáni egy nappal azután beszélt erről, hogy felrobbantottak egy iráni atomtudóst, illetve az EU és az USA nemrég újabb szankciókat léptetett életbe ellene. Laridzsáni szerint a merénylet tudósuk ellen csak azt mutatja: mennyire gyenge is Izrael. – Ha azt gondolják, hogy négy merénylettel eltéríthetnek minket a kísérleteink folytatásától, nagyon tévednek. Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy ilyen akciókkal nem állíthatnak meg – mondta. Ezután azonban hozzátette: Irán kész a komoly tárgyalásokra az ENSZ BT öt állandó tagjával és Németországgal.

A BBC isztambuli tudósítója szerint Laridzsáni az egyik legbefolyásosabb játékos Irán átláthatatlan politikai rendszerében, vagyis látogatása nagyobb súllyal esik a latba, mint azt politikai címe alapján sejteni lehetne.

Ali Hamenei ajatolláh
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.