Irán: az USA csak saját problémáit takargatja

Ali Hamenei ajatollah szerint az USA és a Nyugat ostobán viselkedik. Azzal, hogy Iránt támadják nukleáris programja miatt, csak a saját problémáikról szeretnék elterelni a figyelmet.

Irán legfőbb vallási vezetője szerint az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei csupán saját problémáikról igyekeznek elterelni a figyelmet azzal, hogy Teheránt nukleáris fegyverkezéssel vádolják.

Hamenei az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója, Ruhollah Khomnei ajatollah halálának 23. évfordulója alkalmából beszélt. Az állami televízió által ismertetett beszédében ostobának nevezte az amerikaiak és általánosságban a Nyugat magatartását. Azt állította, hogy a nyugati országok csupán saját belső problémáikat igyekeznek leplezni, amikor az iráni nukleáris ügyet első számú nemzetközi feszültségforrásként említik. Hamenei szerint ebből a célból "álnok módon" hivatkoznak az állítólagos nukleáris fegyverkezésre. Az ezzel kapcsolatos állításokat hazugságnak nevezte. Azt hangoztatta, hogy a Teherán elleni nemzetközi szankciók nem gátolják az ország fejlődését, ugyanakkor mélyítik a Nyugattal szembeni gyűlöletet az iráni lakosság körében.

Hamenei - akit Mahmúd Ahmadinezsád államfővel szemben Irán "erős emberének" tartanak - élesen támadta Izraelt is, és országa első számú ellenségének nevezte. Azt hangoztatta, hogy az Iránnal szembeni izraeli fenyegetések, az iráni nukleáris létesítmények ellen kilátásba helyezett katonai csapás - mint fogalmazott - Izraelre üt vissza. Szavai szerint Izrael csak azét fenyegetőzik, mert "retteg és sebezhetőbb, mint valaha".

Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaiból, valamint Németországból álló, úgynevezett hatok csoportja között a közelmúltban folytatódtak a tárgyalások Teherán nukleáris programjáról. Az újabb tárgyalási fordulóra június közepén Moszkvában kerül sor. Értesülések szerint a "hatok" azt sürgetik, hogy Irán hagyjon fel a birtokában lévő urán dúsítottsági fokának tervezett emelésével , ami nézetük szerint már lehetővé tenni nukleáris fegyver előállítását. Teherán pedig a közelmúltban azt hangoztatta, hogy ennek fejében a Nyugatnak meg kellene szüntetnie a korábban életbe léptetett szankciókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.