Iraki vérrel fogják megvívni az Iszlám Állam elleni háborút

Az Iszlám Állam (IS) ellen Irakban harcoló külföldi feleknek tiszteletben kell tartaniuk az ország szuverenitását – jelentette ki kedden Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta Haider el-Abádit. Az iraki miniszterelnök nagyobb koalíciós támogatást kért a terrorszervezet leküzdéséhez.

Obama elmondta, hogy vendégével részletesen megtárgyalta Irán Irakban játszott szerepét. (Az Egyesült Államokat aggasztja, hogy Teherán támogatást nyújt az iraki síita milíciáknak.)

El-Abádi és Obama a Fehér Házban - hosszú menetre készülnek
El-Abádi és Obama a Fehér Házban – hosszú menetre készülnek
Jonathan Ernst / Reuters

 

Az elnök szerint Washington arra számít, hogy Irak szoros egyeztetésben marad a szomszédos Iránnal, de hangsúlyozta: minden külföldi támogatást az iraki kormányon keresztül kell lebonyolítani és meg kell tenniük az iraki szolgálati utat.

"Nagyon fontos, hogy Irakon keresztül koordináljuk tevékenységünket" – mondta Barack Obama.

Abádi miniszterelnök hangot adott reményének, hogy a régió többi országa ugyanúgy tiszteletben tartja majd Irak szuverenitását, mint Bagdad az övékét.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy biztosítani kívánja az iraki erők sikerét az Iszlám Állam ellen, de kitért annak megválaszolása elől, hogy Washington szándékozik-e Apache típusú helikoptereket szállítani Iraknak.

Obama szerint az iraki erők kiképzettsége és felszereltsége javult Abádi hét hónappal ezelőtti megválasztása óta. Az amerikai elnök megerősítette, hogy Irak és az amerikai vezetésű koalíció az Iszlám Állam által elfoglalt területek egynegyedét visszahódította a közel-keleti országban. Méltatta, hogy az új iraki kormány hallgat a szunnitákra és a kurdokra is.

Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az IS visszaszorítása sokáig fog tartani. Közölte, hogy az Iszlám Állam által menekülésre kényszerített családok 200 millió dolláros amerikai humanitárius segélyt kapnak. Ennél mindazonáltal – megfigyelők szerint – az iraki kormányfő többet remélt.

Abádi kijelentette, az Iszlám Állam elleni háborút iraki vérrel fogják megvívni, a koalíció támogatása mellett. Elmondta, hogy az Egyesült Államok által biztosított fegyverszállítás és kiképzés segített a terrorszervezet erőinek visszavetésében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nagyobb nemzetközi támogatásra lenne szükség ahhoz, hogy "végezni" lehessen velük.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint az iraki miniszterelnök a keddi tárgyalás során nem intézett konkrét kérést Barack Obamához.

Haider el-Abádi miniszterelnök a sajtó előtt reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi együttműködés erősödni fog a térségbeli válság minimalizálása érdekében.

Mint mondta, arra törekszik, hogy kormányzati ellenőrzés alá vonja az az összes fegyveres erőt Irakban, és ígéretet tett arra, hogy zéró toleranciát fog gyakorolni az emberi jogok megsértésének ügyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.