Irak júliusig kiebrudalná a külföldi csapatokat

Bagdad szeretné, ha az amerikaiak kivételével a külföldi egységek júliusig elhagynák az országot.

Az amerikaiak kivételével az összes külföldi katonai erő távozását szeretné jövő július végéig az iraki kormány – számolt be róla kedden a bagdadi parlament külügyi bizottságának elnöke.

A kormány megszavazott egy csapatkivonási menetrendet tartalmazó törvénytervezetet - mondta Hammán Hammúdi. Ez a menetrend előirányozná, hogy az amerikaiak kivételével a szövetséges egységek január elsejétől számítva öt-hét hónapon belül hagyják el Irakot.

A törvénytervezetet a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de egyelőre még nem terjesztették a képviselők elé.

Az amerikai mellett a brit kontingens a legnagyobb, mintegy 4100 fős. A többi országnak általában néhány tucat katonája van Irakban. John Hutton brit védelmi miniszter a múlt csütörtökön kijelentette, hogy a brit csapatok nagy része 2009 közepéig elhagyja Irakot.

Az iraki hadműveletekben részt vevő nemzetközi koalíció csapatainak 95 százalékát kitevő amerikai katonákat 2011 végéig kell kivonni Irakból, erről novemberben kötött megállapodást az iraki és az amerikai kormány. Ebben az úgynevezett iraki-amerikai biztonsági megállapodásban azt is rögzítették, hogy a jelenleg mintegy 150 ezer fős amerikai haderő 2009 közepéig visszavonul támaszpontjaira a városokból és falvakból, az iraki hatóságok pedig jelentős hatalmat kapnak az amerikai erők hadműveleteinek és mozgásának meghatározásában.

Az amerikai hadsereg ugyancsak kedden bejelentette, hogy átadta az iraki hatóságoknak az utolsó tíz női foglyot, akit még iraki börtönökben őrzött. Mintegy 15 500 fogoly van még Irakban amerikai börtönökben - 2007 novemberében körülbelül 26 ezer volt a számuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.