Irak: mégsem puccsisták

Az iraki hatóságok szabadon engedtek huszonnégy olyan katona-, illetve rendőrtisztet, akiket előbb puccsistáknak, majd terroristák cinkosainak minősítettek - jelentették be szombaton.

"Mindannyiukat elengedték, és az ellenük felhozott vádakat ejtették. Kiderült, hogy hűek hazájukhoz. Azokat fogjuk megbüntetni, akik a szóban forgó vádakat koholták ellenük" - jelentette be Abdel-Karím Halaf tábornok, a belügyminisztérium szóvivője.

A hatóságok csütörtökön közölték, hogy őrizetbe vették a belügy-, illetve a védelmi misztérium huszonnégy tisztjét, akiket először Szaddám Huszein volt diktátorhoz hű puccsistáknak véltek, de már terrorista tevékenységgel gyanúsítanak. Az ügy meghökkentette az iraki megfigyelőket és a politikusokat. Azt találgatták, hogy a belügyminisztérium tisztségviselőinek vagy kormánytagoknak egymás közötti rivalizálásáról van-e szó.

"Az egész történetet csak kitalálták, semmi köze a tényekhez. Arról van szó, hogy a belügyminisztérium korlátozta bizonyos politikai pártok befolyását" - jelentette ki Dzsavad Bulani belügyminiszter egy sajtóértekezletén, amelyet péntek este közvetített az állami televízió.

A The New York Times című amerikai lap csütörtöki számában jelentette, hogy összeesküvést lepleztek le az iraki belügyminisztériumban. A lap úgy tudta, hogy a megelőző három napban 35 belügyi tisztviselőt tartóztatott le a közvetlenül Núri al-Máliki iraki kormányfő alá rendelt terroristaellenes elit egység.

A NYT által idézett magas rangú iraki biztonsági illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy az őrizetbe vettek minden valószínűség szerint kapcsolatban álltak a szintén leleplezett al-Auda csoporttal, amelyet azzal vádolnak, hogy újjá akarta alakítani Szaddám Huszein néhai diktátor Baasz pártját. Az amerikai lap ugyanakkor emlékeztetett: Málikit bírálói azzal vádolják, hogy letartóztatásokkal akarja megerősíteni hatalmát egy hónappal az iraki tartományi választások előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.