Az írek elfogadták a lisszaboni szerződést

Hivatalosan bejelentette Brian Cowen ír miniszterelnök szombaton az "igen" tábornak az EU-alapszerződésről kiírt népszavazáson aratott győzelmét.

Az Európai Unió reformszerződéséről kiírt ír népszavazáson a részvevők 67,1 százaléka igent mondott a dokumentum elfogadására - jelentette szombaton a dublini közszolgálati rádió.

Cowen szerint a népszavazás sikere azt jelenti, hogy az EU erősebb, tisztességesebb és jobb lesz. A politikus az igen szavazatok nagy arányát úgy értékelte, hogy ez az unió hatékonyságának gyors javulása és a súlyos gondokkal küszködő ír gazdaság talpra állásának irányába mutat.

Micheal Martin külügyminiszter, aki a lisszaboni szerződés elfogadása melletti kormányzati kampányt vezette, az RTE közszolgálati rádiónak nyilatkozva azt mondta: az igen szavazatok meggyőző erejű győzelmet arattak a pénteki referendumon. Úgy vélte, hogy a lisszaboni szerződés elfogadása jó Írország számára. Ezt azzal próbálta alátámasztani, hogy "szenvedélyesen" hisz abban, országa jövője az Európai Unióban (EU) van.

Dick Roche európai ügyekben illetékes ír államtitkár a francia hírügynökségnek az igenek "elsöprő erejű győzelméről" beszélt. Roche bízik abban, hogy a voksolás végeredménye azt mutatja majd, hogy a mintegy hárommillió választópolgár közül az urnák elé járulók 60 százaléka támogatta, s csupán 40 százaléka ellenezte a reformszerződést.

Brian Lenihan pénzügyminiszter az RTE-nek elmondta, a dublini kormány a (várható) népszavazási siker kapcsán nem készül ünnepséget rendezni. Hangsúlyozta, hogy Írország nagyon nehéz (gazdasági) helyzetben van. Úgy vélte, hogy a választók éppen emiatt voksoltak a szerződés elfogadására, mert tudják, hogy az ír gazdaság és piacok jövője az EU-ban van.

A lisszaboni szerződést elutasító civil szervezetek képviselői szintén az igen szavazatok győzelmét valószínűsítették. A Libertas szervezet vezetője, Declan Ganley úgy nyilatkozott, hogy a szerződés támogatói "nagyon meggyőző" győzelmet arattak. Ganley nem titkolta emiatti csalódottságát, szerinte a választók hibát követtek el.

A szerződést szintén elutasító Coir szervezet szóvivője, Richard Greene is az igenek valószínű győzelméről beszélt, és "rendkívüli csalódottságát" hangoztatta emiatt.

Az írek a tavaly júniusi, első népszavazáson még elutasították a reformszerződést.

A referendum végeredménye várhatóan szombat este válik ismertté. Az RTE jelentése szerint az első - a szavazatok kis részének összesítése alapján kapott - részeredmények mindazonáltal arra utalnak, hogy Dublin központi és északkeleti választókörzetében a szavazók 56 százaléka támogatta a szerződés elfogadását, a nyugat-írországi Galway (Gaillimh) városában pedig a 63 százaléka.

Az EU döntéshozatali mechanizmusát áramvonalasítani hivatott szerződést mind a huszonhét uniós tagállamának el kell fogadnia, de egyedül Írországban kötelező népszavazást kiírni róla. Dublin a tavalyi kudarc után - különböző engedményekért cserébe - beleegyezett abba, hogy újabb referendumot tartsanak.

A szerződés várható írországi elfogadása nyomást gyakorol majd Csehországra és Lengyelországra, hogy a többi tagország példáját követve sorakozzanak fel a reformszerződés támogatói mögé.

Szombat déli bejelentés szerint az írek végül, második nekifutásra elfogadták a liszaboni szerződést
dublin, szavazás, írország.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.