Egy késeléses merénylet áldozatának temetése Baz Ratner / Reuters

Sokan immár a harmadik intifádáról (felkelésről) beszélnek. A szakértők még nem tárták fel, mi vezérli az új típusú merénylőket, akik nem öngyilkos helyzetbe kényszerített nők vagy gyerekek, hanem többnyire fiatal, munkaképes, a lehetőségekhez mérten konszolidált életet élő férfiak. Most nehéz kideríteni a merénylőket gyilkosságokra biztató szervezők kilétét is.

Általában a helyzet mérgesedett el, ez teszi lehetetlenné a párbeszédet, a megállapodást. Ez annyira igaz, hogy mindkét fél – különösen az izraeli – a békefolyamat kudarcáról és lehetetlenségéről beszél. Az izraeliek a terrorra és az elvakult zsidóellenességre hivatkoznak. Benjamin Netanjahu kormánya azt követeli, hogy a béketárgyalások feltételeként a palesztin hatóság hagyjon fel „az Izrael elleni uszítással”.

Eközben azonban olyan intézkedéseket tesz, amelyek a palesztinok szerint kizárják a tárgyalást, például újabb lakótelep építésére ad engedélyt Kelet-Jeruzsálemben és a palesztin területeken. A palesztinok azzal indokolják az erőszakot, hogy fel kell lépniük a zsidó lakótelepek ellen Jeruzsálem arab részében, és meg kell védeniük a muzulmán szent helyeket, a Sziklamecsetet és az al-Aksza mecsetet a Templom-hegyen.

Ez utóbbi a hely zsidó megnevezése, és arra utal, hogy itt volt 2000 éve a rómaiak által lerombolt második templom. A muzulmánok már azt is támadásként élik meg, ha zsidók jelennek meg a téren, különösen, ha imádkoznak is. Nem beszélve arról, ha ezt olyan politikusok vagy aktivisták teszik, akik a harmadik templom felépítését szorgalmazzák a mecsetek helyén. A feszültség Izrael arabok lakta vidékein is nagy: a helyiek kővel dobálják meg a zsidó izraeliek autóit.

A Jeruzsálem-válság szólította a térségbe John Kerry amerikai külügyminisztert, akinek életre szóló kudarc volt, hogy nem tudott békemegállapodást elérni Izrael és a Palesztin Hatóság között. Az amerikai politika Netanjahut hibáztatja ezért. Kerry pénteken, Ammánban mégis tárgyalt az izraeli kormányfővel, Abdullah jordániai királlyal és Mahmud Abbasz palesztin elnökkel. A megbeszélést a regionális környezet kényszerítette ki.

Hiszen, ha ismét kirobbanna az erőszak a Szentföldön, az újabb hátországot adna az Iszlám Állam (IS) szélsőséges dzsihadista szervezetnek. Washington a legszélesebb összefogással akarja kiszorítani a térségből, majd felszámolni az IS-t, egy újabb, Izrael körüli erőszakhullám azonban megakadályozná ezt. Ráadásul az IS elleni koalíció is biztosan szétesne. Az amerikai törekvéseket az Európai Unió több tagállama is nehezíti azzal, hogy elismerik a palesztin államiságot. Svédország már megtette ezt, erre készül Franciaország, ilyen értelmű szavazás volt a brit alsóházban, és ez várható Madridban is.

Az európai politikusok kihátrálnak Izrael mögül, mert nem tudnak azonosulni Netanjahu politikájával, s szeretnék, ha Izrael valódi engedményeket tenne. Közvéleményük – különösen a muzulmán kisebbségek – is erre kényszeríti őket. Az izraeli elemzők szerint azonban Netanjahut csak a hazai társadalmi fordulat kényszerítheti változásra. És valóban, mind több izraeli úgy látja, hogy a kormányfő már nem a biztonság garanciája a számukra.