Interjú közben akadt ki a volt államfő

Sokaknak túl kényelmetlen voltam - magyarázta a lemondásával végződött botrányt Christian Wulff.
A volt német államfő a Spiegel előtt fejtegette, hogy túl messzire ment, amikor kijelentette, hogy az iszlám már Németország része, vagy amikor a bankokat vagy a katolikus egyházat bírálta. Úgy vélte, hogy a német média a Spiegellel együtt túl sokat engedett meg magának, amikor valóságos kampányt indított ellene. És – tette hozzá – meglepve tapasztalta, hogy a politikustársai sem védték meg.

Wulff 2012 februárjában mondott le, miután megvádolták, hogy a hozzá közel álló üzletemberektől szívességeket fogadott el, és ezért vélhetően jogtalan előnyökhöz juttatta őket. A bíróság idén felmentette a vádak alól, és Wulff azóta mindent elkövet, hogy tisztára mossa a nevét. A Spiegelnek adott interjú közben többször hangos szóváltásra került sor közte és a német hírmagazin újságírója között. Állítólag nem sok hiányzott ahhoz, hogy felálljon és faképnél hagyja a helyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.