A rendelkezés azokra a Latin-Amerikából érkezett, második vagy harmadik generációs, japán gyökerekkel rendelkező bevándorlókra vonatkozik, akik úgy döntenek, hogy végleg visszatérnek országukba. Közülük is elsősorban az a háromszázötvenezer, brazil és perui vendégmunkás érintett, akik az autóiparban, főleg a Toyotánál, a Hondánál és a Suzukinál dolgoztak, közülük nagyon sokan pedig az iparág idei mélyrepülése során váltak munkanélkülivé.

Ők egyébként azon japánok leszármazottai, akik a huszadik század elején az akkor még szegény és túlnépesedett szigetországból a jobb élet reményében vándoroltak Dél-Amerikába, ahol kávéültetvényeken dolgoztak. Brazíliában ma a japán diaszpóra közel másfélmilliós, Tokió pedig a múlt század nyolcvanas éveitől speciális vízummal ösztönözte a leszármazottakat, az úgynevezett Nikkeidzsineket, hogy visszatérjenek dolgozni Japánba.

Elsősorban szerződéses munkaerőként, főleg a szigetországban csak három K-nak nevezett munkákra – magyarul a nehéz, piszkos és veszélyes feladatokra - alkalmazzák őket.Gazdasági jelentőségüket mutatja azonban, hogy például a brazil-japánok évente több mint két és fél milliárd dollárnyi összeget utalnak haza Brazíliába.

A szigetország bevándorlási politikáját egyébként nagyon sokan bírálják. Annak ellenére, hogy Japán társadalma rohamosan öregszik, és a jövőben szüksége lesz jelentős mennyiségű munkaerőre, az ország és lakossága nem befogadó. A tartósan Japánban élő külföldiek száma alacsony, a vendégmunkások és családtagjaik pedig beilleszkedési problémákkal küszködnek.