Ingyen dolgoztatná a bevándorlókat az olasz belügyminiszter

Az Olaszországba érkező és az ott befogadott illegális bevándorlók ingyenes közmunkavégzését is felvetette és a bevándorlók arányos "szétosztását" szorgalmazta az olasz tartományok, illetve az európai országok között csütörtökön az olasz belügyminiszter.
Angelino Alfano belügyminiszter, valamint az olasz tartományi elnökök és polgármesterek csütörtökön egyeztetnek a bevándorlók elhelyezésének felosztásáról a tartományok között. Alfano úgy nyilatkozott, hogy a többi európai országnak és az olaszországi régióknak is "igazságos arányban" ki kell venniük a részüket az olasz partokra érkezők segítésében és befogadásában.

Az illegális bevándorlók befogadására nemet mondó olasz tartományoknak az olasz belügyminiszter azt üzente: használják fel az adott városok befogadó állomásaira küldött és az abban a térségben letelepedni kívánó illegális bevándorlókat ingyenes közmunkavégzésre, ahelyett, hogy "semmit sem tennének".

Tavaly 170 ezer bevándorló érkezett az olasz partokra és 21 százalékukat Szicília fogadta be. A többiek más olaszországi befogadó állomásokra kerültek. Az északi Valle d'Aosta tartomány azonban kezdettől fogva nemet mondott a bevándorlók befogadására, de a leggazdagabb olasz tartományok között számon tartott Lombardia és Veneto sem hajlandó az eddigieknél több bevándorlót befogadni.

Jelenleg az olaszországi befogadó állomásokon mintegy 85 ezer bevándorló tartózkodik, eltartásuk költségét - fejenként napi több mint 30 eurót - az olasz költségvetésből fedezik.

Angelino Alfano elmondta, hogy április végéig 34 ezer illegális bevándorló érkezett az olasz partokra, 15 százalékkal többen, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.