Ingatlant foglaltak bukaresti hajléktalanok

Elfoglaltak egy évek óta üresen álló szociális lakást bukaresti hajléktalanok, akiket 2014 szeptemberében kilakoltattak az önkormányzati bérleményből, miután az ingatlanokat visszaszolgáltatták eredeti tulajdonosának. Hat család, harminc személy azóta egykori otthona előtt, barakkokban élt, illetve készült a második utcán töltött télre.

A Közös Front a Lakhatási Jogokért (FCDL) szervezet közleménye szerint a bukaresti városháza az egyébként illegális kilakoltatástól eltelt 15 hónap alatt mindössze egyetlen családnak utalt ki lakást. (Arra hivatkoznak, hogy a törvény szerint senki nem tehető ki közvetlenül az utcára, kilakoltatás esetén lakhatási alternatívát kell ajánlani.) Egyesek rokonoknál húzták meg magukat, hat család viszont a járdán, rögtönzött barakkokban él. Kisjövedelmű emberekről van szó, akiknek a fizetéséből nem telik lakbérre a szabadpiacon.

A második utcán töltött tél perspektívája ösztönözte őket arra, hogy – támogatóikkal közösen – péntek délután elfoglaljanak egy szociális lakást a Natiunilor Unite tér 107-108. szám alatti lakótömbben – írják a civilek. Közleményük szerint a román parlament közelében található, 13 emeletes épületben a lakások mintegy fele, 50 apartman évek óta üresen áll. Ez azért is furcsa, mert egy 2009-ben elfogadott törvény szerint az ominózus ingatlant éppen az egykori államosított, majd visszaszolgáltatott ingatlanok bérlőinek szánták.

A hajléktalanok és támogatóik követelik, hogy a városháza mielőbb vessen véget a „pazarlásnak". Azt is kérték, hogy a főpolgármesteri hivatal tegye közzé az összes üresen álló szociális lakás listáját.

A helyszínre kivonult csendőrök estefelé el kezdték elszállítani az ingatlanfoglalókat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.