Indulatkezelésre járt az IS hóhérja

A Jihadi Johnként elhíresült, a nyugati világ első számú közellenségének számító Mohammed Emwazi középiskolai tanulmányainak első évében indulatkezelő terápián vett részt, miután többször verekedett társaival.

A csütörtökön leleplezett Mohammed Emwaziról egykori tanárnője mesélt a BBC-nek. A IS hírhedt terroristája, akinek nevéhez több nyugati túsz kivégzése köthető, egy évtizeddel ezelőtt a londoni Quintin Kynaston középiskolába járt.

A tanárnő szerint Emwazinak azért volt szüksége terápiára, mert nem tudta fékezni az indulatait. Hozzátette, hogy a fiú kezelése sikertörténetként zárult. A kuvaiti születésű brit férfi oktatója, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, azt is elmesélte, hogy az IS legrettegettebb hóhérja régen még egy szeretetreméltó, kezdeményező fiú volt, aki sikerrel vitte véghez mindazt, amit eltervezett.

A tanárnő elárulta azt is, az iskola sokat próbált segíteni Emwazinak az indulatai kezelésében. Hozzátette, hogy Emwazi gyakran gerjedt éktelen dühre és csak sokára tudott lecsillapodni. Olyankor úgy tűnt, hogy az indulatkezelés működik – jegyezte meg a tanárnő

Arra a középiskolai oktató is emlékezett, hogy Emwazi jómódú családból származott, és nagyon jó eredménnyel végzett. Minden esélye megvolt a jó életre.

A Quintin Kynaston egyébként a csütörtöki leleplezés után közleményben tudatta, sokkolóan hatott, hogy a középiskola egykori tanítványa tagja az Iszlám Államnak. A közlemény szerint a tanárok keményen dolgoznak azon, hogy támogassák diákjaik tanulmányait és megvédjék őket a bajtól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.