Indonéziába utazik Orbán Viktor

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szombat délután háromnapos hivatalos látogatásra Indonéziába utazik, a delegációban a kormánytagok közül részt vesz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A program főbb elemeit ismertetve a sajtófőnök elmondta: Orbán Viktor Jakartában koszorút helyez el az indonéziai nemzeti hősök emlékhelyén, a Kalibata temetőben, majd tárgyalásokat folytat Joko Widodo indonéz köztársasági elnökkel.

Ezt követően a magyar és az indonéz kormány képviselői együttműködési megállapodásokat írnak alá többek között a következő évekre szóló felsőoktatási csereprogramról, valamint a halászat és az aquakultúra területén történő együttműködésről.
Orbán Viktor Le Luong Minh-nel, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) főtitkárával is tanácskozik.

A miniszterelnök Jusuf Kalla indonéz alelnökkel együtt üzleti fórumon vesz részt, ahol egyezmények és megállapodások aláírására kerül sor a két ország kereskedelmi és iparkamarái valamint más, közszolgáltatásokkal foglalkozó magyar és indonéz vállalatok között. A miniszterelnöki delegáció ellátogat Yogyakarta városába is, ahol a kormányfő X. Hamengkubuwono szultánnal, a Yogyakartai Különleges Terület kormányzójával találkozik - tájékoztatott Havasi Bertalan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.