Több ezer rendőr védi Obamát Indiában

Háromnapos látogatásra Indiába érkezett Barack Obama amerikai elnök. Biztonságát több ezer személy felügyeli Delhiben.
Narendra Módi indiai miniszterelnök szakított a protokollal, hogy személyesen üdvözölhesse az amerikai elnököt a delhi reptéren. Megérkezése után Obama az elnöki palotába ment, ahol Pranab Mukherjee indiai elnökkel részt vett a hivatalos üdvözlő ceremónián. "Ez egy nagy megtiszteltetés, hálásak vagyunk ezért a rendkívüli vendégszeretetért" - mondta Obama, aki a tárgyalásokon túl a hétfői Köztársaság napi ünnepség díszvendége is lesz.

Az amerikai-indiai tárgyalások fő témája a kereskedelem, emiatt Obamát egy üzleti vezetőkből álló delegáció kíséri. A kereskedelem mellett a felek kitérnek majd a Dél-Ázsia biztonságára, a terrorizmus elleni intézkedésekre, a nukleáris energiára és a klímaváltozásra is.

Áttörés az atomipari megállapodásokon

Barack Obama amerikai elnök Narendra Módi indiai miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után jelentette be, hogy áttörés történt az atomenergia-ipari együttműködésről szóló megállapodás vitás kérdéseinek rendezésében. Módi szerint a két ország az egyezmény aláírása után hat évvel áttér a megállapodás megvalósítására az indiai törvényekkel és nemzetközi jogi kötelezettségekkel összhangban.

A két ország 2008-ban kötött megállapodást a nukleáris energia békés célú hasznosításáról, de a különféle nézeteltérések miatt az egyezmény alkalmazása mindeddig váratott magára.

 

Hatalmas a készültség

Ez az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök kétszer is ellátogat Indiába. Szigorúan védik az Obama és kísérete által lakott helyeket. Delhiben több ezer rendőr van szolgálatban, és házról házra járva ellenőrzik a lakosokat - írja a BBC.

A hétfői díszszemlének helyet adó India kapuhoz és a Rajpath-ra az elmúlt napokban nem engedték be a legtöbb embert.  Emellett forgalomkorlátozásokat vezettek be, és fokozott ellenőrzéseket tartanak a metróállomásokon. India szerte szigorították a biztonsági ellenőrzéseket a reptereken, a kikötőkben és a vasútállomásokon.

"Nem kérdés, hogy ez egy meghatározó időszak az amerikai-indiai kapcsolatokban" - mondta az új indiai amerikai nagykövet, Richard Rahul Verma Delhiben.

Obama látogatása során megkoszorúzza Gandhi emlékművét, és állami vacsorán is részt vesz. Az amerikai elnök emellett csatlakozik Módi havi rádióbeszédéhez is, amit indiaiak milliói hallgatnak, akiknek nincs televíziójuk.

Az előre tervezett indiai útját Obama végül rövidebbre fogta, hogy részt vegyen a héten elhunyt szaúdi király temetésén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.