India szerint inkább Kína fenyegeti, mint Pakisztán

Kína nagyobb fenyegetést jelent katonai szempontból Indiára nézve, mint Pakisztán, mert Újdelhi nagyon keveset tud a kínai katonaság harcképességéről - jelentette ki az indiai légierő parancsnoka egy vasárnap megjelent interjúban.

Noha a kínai hadsereg létszámra háromszor akkora a hivatalos adatok szerint, mint a pakisztáni, az indiai marsall kifejtette: elsősorban az aggasztó, hogy nem rendelkeznek megbízható értesülésekkel a kínai haderőről.

"Nagyon keveset tudunk Kína jelenlegi képességeiről; a harci erejéről, illetve, hogy mennyire professzionális a hadereje" - mondta Fali Homi Major a Hindustan Times című napilapnak.

A földkerekség két legnépesebb országa 1962-ben rövid, de heves háborút vívott egymással a Himalája hegységben húzódó, 3500 kilométer hosszú közös határ miatt. Újdelhi és Peking ma is kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy a másik jókora olyan - lakatlan - területet tart megszállva, amely őt illetné.

Noha a két ázsiai ország aláírt egy megállapodást, hogy megőrzik a "békét és nyugalmat" a vitatott határszakasz mentén, és politikai megoldást találnak a nézeteltérésre, eddig nem nagyon történt előrelépés az ügyben, igaz, közben jelentős fejlődésnek indultak az indiai-kínai üzleti kapcsolatok.

Kína az északkelet-indiai Arunácsal Prades államot követeli magáénak - mindenekelőtt annak egy buddhista beékelődését, Tavangot -, míg India Kasmír kínai részére tart igényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.