India katonákat küldött Kasmírba

A csapatok a helyi rendőrséget és félkatonai szerveket segítik majd a muzulmán tüntetők ellen Szrinagarban, ahol harmadik hónapja heves zavargások vannak

India katonákat vezényelt pénteken Szrinagarba, Kasmír indiai fennhatóság alatt álló részének közigazgatási székhelyére és a terület más fontosabb városaiba, ahol harmadik hónapja heves zavargások vannak. A csapatok a helyi rendőrséget és félkatonai szerveket segítik majd a muzulmán tüntetők ellen. Szemtanúk szerint katonák tűntek fel Szrinagarban a repülőtér felé vezető úton, és két másik település lakosai is beszámoltak a csapaterősítés érkezéséről.

Vasárnap óta kijárási tilalom van érvényben a területen. A rendőrség, a hadsereg és a félkatonai szervek vezetői szerda esti tanácskozásuk után bejelentették: arról döntöttek, hogy új stratégiát dolgoznak ki a rend helyreállítására a himalájai területen. A helyi kormányzó és a hadsereg illetékesei elzárkóztak attól, hogy részletezzék a szakadár tüntetők elleni fellépéssel kapcsolatos újabb elgondolásaikat.

A tiltakozási hullámot az váltotta ki, hogy június 11-én egy, a terület elszakadását követelő tüntetésen a rendőrök megöltek egy 17 éves fiatalt. A három hónapja tartó tiltakozásoknak már több mint kilencven polgári halálos áldozatuk van, többségük az indiai rendőrök lövéseitől vesztette életét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.