Így csaltok ti?

Christine Lagarde akkori francia pénzügyminiszter két éve adott át egy listát athéni kollégájának azokról a görögökről, akik a brit HSBC bank svájci fiókjában őrzik a pénzüket. Egy lap, a Hot Docs nemrég közölte a 2059 görög nevét; főszerkesztőjét illetéktelen adatközlés és személyiségi jogok megsértése miatt vasárnap élő rádióműsorban vették őrizetbe.

Letartóztatták Görögországban Kosztasz Vaxevaniszt, a Hot Docs magazin főszerkesztőjét, miután a magazin egyik száma a hírhedt „Lagarde-listán” szereplő 2059 görög személy nevével jelent meg nemrég. Vaxevanisz éppen egy élő rádióműsorban beszélt, amikor a rendőrök behatoltak a stúdióba, és megkérték, siessen, hogy őrizetbe vehessék.

A róla elnevezett listával Christine Lagarde volt francia pénzügyminiszter, jelenlegi IMF-vezérigazgató 2010-ben lepte meg görög kollégáját, Jeórjiosz Papakonsztantinout. Ezen a listán 2059 olyan görög személy neve szerepel, akinek a brit HSBC bank svájci leányvállalatánál van számlája. Az érintett személyek között ismert görög politikusok és üzletemberek is vannak, és Athén állítólag azzal a használati útmutatóval kapta meg a listát, hogy a rajta szereplő személyek némelyikével kapcsolatban felmerült az adócsalás gyanúja. Papakonsztantinou emiatt adóhatósági vizsgálatot rendelt el a 20 legnagyobb összeget rejtő számla tulajdonosa ellen. A 2059 számlatulajdonos között ott van Kosztasz Karamanlisz volt konzervatív kormányfő egyik minisztere is.

Vaxevanisz és a Hot Docs ellen illetéktelen adatközlés és személyiségi jogok megsértése a vád, miután a gyanún túl nincs bizonyíték, hogy a listán szereplő személyek adót csaltak volna. Ha bűnösnek találják, a magazin főszerkesztőjére kétévi börtön vár. Vaxevanisz az egész sajtó-, illetve a szólásszabadság elleni támadást lát a letartóztatása mögött, és a Görögországban mostanság hódító divat jegyében a náci rohamosztagokhoz hasonlítja az ellene indult és a Hot Docs szerkesztőségét felforgató rendőröket; ő és hívei szerint az akcióval csak a politikai elit akarja leplezni, hogy az elmúlt két évben semmit nem tett a listán szereplő személyek átvilágításáért és felelősségre vonásáért.

Az ügyben hétfőn némiképp váratlan fordulatot hozott, hogy az egyik baloldali lap, a Ta Nea fogta magát, és a Hot Docs után tíz oldalon keresztül ő is közölte a 2059 nevet. A Ta Nea már elővigyázatos volt: ahogy kommentárja hangsúlyozza, a szerkesztőség a lista létezéséből semmilyen következtetésre nem ragadtatja magát, így azokra a képzettársításokra sem, amelyeket a dokumentum „a közvélemény nagy részében” kelthet. Ez szép virágnyelv, az említett képzettársításokat ugyanis masszív düh követte abban a Görögországban, ahol az átlagember ferde szemmel néz a politikai elitnek a válság közepette is élvezett kiváltságaira. A 2059 számlán öt évvel ezelőttig több mint kétmilliárd eurót őriztek.

A Lagarde-lista eredetileg egyébként a HSBC egyik volt alkalmazottjától származik, aki kirúgása után adta át a banki adatokat tartalmazó CD-t a franciáknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.