Idén még nincs hír Fidel Castróról

Fidel Castro nem fog többé úgy megjelenni a nyilvánosság előtt, mint régen -mondta a hét végén Hugo Chávez venezuelai elnök. Chávez eddig mindig optimistán beszélt a kubai vezető egészségéről.

Fidel Castro nem fog többé megjelenni a nyilvánosság előtt, “az a Fidel, aki hajnaltól kezdve egyenruhájában járta az utcákat, falvakat és megölelte az embereket, nem fog visszatérni” – mondta Hugo Chávez venezuelai elnök a szokásos vasárnapi Alo, Presidente (Halló, elnök úr!) című élő rádió- és televíziós műsorában.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a forradalmár emléke mindörökre megmarad, “Fidel örökre élni fog, a fizikai lét után is”. Chávez felidézte, hogy a nyilvánosság előtt utoljára 2006 júliusában Argentínába utazva találkoztak. Fidel akkor, július 26-án, a Moncada-laktanya elleni támadás évfordulós ünnepségén aztán még beszédet mondott Kuba keleti részén, majd öt nappal később Havannában bejelentették, hogy megbetegedett, s az ország irányításának teendőit ideiglenesen a testvére, Raúl irányította kollektív vezetőségre bízta.

Fidel Castro azóta sem jelent meg a nyilvánosság előtt, a hasi vérzések miatti műtéten túl egészségi állapotáról hivatalosan utóbb már nem adtak ki közleményt. Ám számos alkalommal fogadott – feltételezhetően kórházi vagy szanatóriumi körülmények között – magas rangú vendégeket, köztük számos alkalommal éppen Hugo Chávezt, s a találkozókról a kubai televízió videofelvételeket, a helyi sajtó pedig fotókat közölt. Így tavaly november végén még Dimitrij Medvegyev orosz államfővel folytatott több mint egy órás megbeszélést, amiről egy írásában maga Castro számolt be.

Tavaly februárban a kubai nemzetgyűlés hivatalosan is Raúl Castrót választotta meg a kubai állam- és minisztertanács elnökének. Közben a 82 éves Fidel Castro aláírásával rendszeresen jelentek meg “reflexiók”, kommentárok a kubai központi sajtóban a világot és a társadalmat foglalkoztató kérdésekről. Utoljára december 15-én írt, a környezet pusztításáról. Aláírásával néhány soros újévi, s egyben a forradalom ötvenedik évfordulóját köszöntő üzenet jelent meg december 31-én a Granmában.

A január elsején Santiago de Cubában tartott évfordulós ünnepségen testvére, Raúl mondott beszédet, aki hosszasan megemlékezett Fidel történelmi szerepéről. Az egykori szakállas gerillák 1959. január 8-i havannai győztes bevonulásának ötvenedik évfordulóján az eseményeket Fidel fia, az 59 éves, atomfizikus Fidelito idézte fel. Ő ült a konvojt vezető dzsipen a forradalmárok egyenruhájában.

A múlt héten egyébként Kubában vendégeskedett először Martín Torrijos panamai, majd Rafael Correa ecuadori elnök is, ám nincs hír arról, hogy bármelyikük is találkozott volna Fidellel. Mindkettőjüknek Raúl Castro elnök volt a tárgyalópartnere. Együtt keresték fel Che Guevara mauzóleumát is Santa Clarában Correával, aki elutazását megelőzően még pénteken újságírók kérdésére közölte, hogy nem találkozott Fidellel: “Szeretném látni, de nincs tudomásom egészségi állapotáról”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.