Huszonöt terroristával végeztek Pakisztánban

Huszonöt, az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló ellenálló veszítette életét szombaton egy rakétatámadásban Pakisztán északnyugati törzsi területén. Iszlámábád tiltakozása ellenére az amerikai egységek egyre többször hajtanak végre az afganisztáni határon átnyúló akciókat.

Huszonöt, az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló ellenálló veszítette életét szombaton egy rakétatámadásban Pakisztán északnyugati törzsi területén - közölte egy magas rangú tálib illetékes.

Pakisztáni biztonsági források szerint 20 helyi illetőségű és külföldi lázadó halt meg a fegyveresek búvóhelyére mért amerikai rakétacsapásban, amelynek legkevesebb 15 sebesültje is van. A támadást követően tálibok vették körül a célba vett házat, és elszállították a halottakat és sebesülteket. A kormány vagy a hadsereg szóvivőjét eddig nem sikerült megszólaltatni.

Barack Obama amerikai elnök hivatalba lépése óta ez volt a harmadik olyan támadás, amelyet pilóta nélküli repülőgépek hajtottak végre Pakisztánban. A pakisztáni kormány többször tiltakozott az afgán határon átnyúló hasonló akciók ellen.

A tálibok közlése szerint a halálos áldozatok többsége üzbég nemzetiségű fegyveres, és a halottak száma még nőhet. Az Afganisztánnal határos Dél-Vazirisztánban, Zangari térségében álló házat a lázadók kiképzőközpontnak használták. A tálib szóvivő szerint 50-60 mudzsahed harcos egy hete tartózkodott ott.

Vazirisztán a pakisztáni tálibok vezetőjének, Baitullah Mehszúdnak a hátországa. Az al-Kaidával szövetséges lázadó vezért azzal is vádolják, hogy része volt a Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök ellen 2007 decemberében végrehajtott gyilkos merényletben.

Pilóta nélküli amerikai repülőgépek tavaly mintegy 30 hasonló rakétatámadást hajtottak végre feltételezett terroristák ellen Pakisztánban. A támadások több mint fele szeptember óta történt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.