Huszonöt év a fehér házi lövésekért

Oscar Ramiro Ortega-Hernandez szerint Barack Obama az Antikrisztus, és ő figyelmeztetésül támadt rá az amerikai elnöki rezidenciára három évvel ezelőtt. Az életfogytiglant vádalkuval úszta meg.

Hétfőn a washingtoni szövetségi bíróságon huszonöt év börtönre ítélték Oscar Ramiro Ortega-Hernandezt, azt az Idaho Falls-i fiatalembert, aki 2011. november 11-én nyolc lövést adott le a Fehér Házra. Hernandez vádalkuval úszta meg az életfogytiglant. Bár a 19 vádpont között szerepelt az elnök elleni merénylet is, végül csak kettőben – emberéletek veszélyeztetésében és abban, hogy bűntény alatt elsütött egy fegyvert – vallotta bűnösnek magát. Beismerő vallomása szerint azért lőtt, mert Barack Obama az Antikrisztus, ő pedig csak a közelgő világvégére akarta felhívni a figyelmet.

Az ügyvédek tíz év börtönre tettek javaslatot, mondván, Hernandez senkit – a legkevésbé az elnököt – nem akart megsérteni, de Rosemary Collyer bíró végül ennek a két és félszeresére ítélte. A 23 éves fiatalembernek emellett 954 ezer dollár kártérítést is ki kell fizetnie.

Hernandez hétszáz méterről, a kocsijában, egy Honda Accordban ülve nyitott tüzet a Fehér Házra egy kalasnyikovra emlékeztető román gyártmányú PSL gépkarabéllyal. Az egyik golyó az elnöki lakosztály ablakát találta el, de a támadáskor sem az elnök, sem a first lady, Michelle Obama nem volt a Fehér Házban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.