Huszonnégy szavazat, huszonnégy kilogramm kokain

Kábítószer-csempészet vádjával Olaszországban őrizetbe vették Silvio Berlusconi exkormányfő korábbi asszisztensnőjét, Federica Gagliardit, aki csütörtökön huszonnégy kilogramm kokainnal tért vissza a venezuelai fővárosból, Caracasból. A 32 éves nő – akiről korábban azt suttogták, hogy Berlusconi szeretője – Rómában, a Fiumicino repülőtéren bukott le. A kokaint celofánba csomagolta, négy poggyásza mindegyikébe rejtve valamennyit az állítólag kiváló minőségű kábítószerből.

Gagliardira négy éve figyelt fel először az olasz és a nemzetközi sajtó, amikor teljességgel váratlanul megjelent Berlusconi mellett a 2010-es torontói G8-csúcs olasz küldöttségében. Ezután röppentek fel hírek arról, hogy miniszterelnöki szerető az akkori és jelenlegi menyasszony, Francesca Pascale mellett.

A bulvárlapok által azóta is „a hölgy fehérben" gúnynéven említett Gagliardinak jogász diplomája van. Három nyelven beszél. Azután kezdett el forogni Berlusconi társaságában, hogy egy éven át volt az olasz fővárost is magában foglaló Lazio régió elnökének az asszisztensnője, 2008-ban pedig a kis baloldali párt, az Italia dei Valori jelöltjeként indult a parlamenti választásokon, de mindössze 24 szavazatot sikerült szereznie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.