Huszonhatmilliós villában pihengetett a tálibok vezére

Márványpadló, díszminaret, narancsligetek – a pénteken likvidált Hakimullah Mehszúd enyhén szólva nem az a torzonborz barlanglakó volt, amilyennek a vallási fanatikusokat általában elképzelik.

Amikor az élete nem forgott közvetlen veszélyben, egy potom százhúszezer dollárt (átszámítva huszonhatmillió forintot) érő vidéki villában pihenhette ki a mindennapi merényletszervezéssel járó fáradalmakat Hakimullah Mehszúd, a pakisztáni tálibok vezére – írja az AFP. Mehszúddal pénteken éppen itt, ebben az Észak-Vazirisztán tartományban fekvő Dandej Darpakel-i villában végzett egy amerikai drón.

A villában az AFP riportere többször is járt interjút készíteni az előző tulajdonossal, egy gazdag hadúrral. Mehszúd egy éve ettől a hadúrtól vette meg a helyi viszonyok között kacsalábon forgó palotának számító villát. Bár ő maga nem volt gyakori vendég itt – a fejére kitűzött ötmillió dolláros vérdíjnak köszönhetően sokat kellett bujkálnia –, a két feleségének minden kényelméről gondoskodott: a villa nyolc szobáját márványpadló borítja, van egy kis díszminaret, amely semmiféle vallási célt nem szolgál, a környéken pedig buján zöldellik a gyep és nőnek a narancs- és a gránátalmaligetek. De a helyszínválasztás nem csak ezért volt tökéletes. Hanem azért is, mert a közelben, mindössze egy kilométerre ott van a pakisztáni hadsereg egyik támaszpontja, egyébként ugyanúgy, ahogy az al-Kaida tavalyelőtt megölt vezére, Oszama bin Laden is a katonai akadémia mellett húzta meg magát a fővároshoz közeli Abbottabádban.

Hogy mindez csalóka idillt és csalóka biztonságérzetet jelent, az Mehszúd számára csak akkor derült ki, amikor már késő volt. Pénteken a pakisztáni tálibok vezére éppen egy kocsiban ült többedmagával a családi fészek mellett, amikor az amerikai drón kilőtte rá a két rakétát. Már csak a felismerhetetlenségig összeégett holttestét tudták kihúzni a roncsok közül.

 

Hakimullah Mehszúd 2008-ban, egy évvel azelőtt, hogy harmincévesen megválasztották  pakisztáni tálibok vezérének. Tudott élni, ha kellett
(FILES) This file photograph taken on November 26, 2008, shows Pakistani Taliban commander Hakimullah Mehsud speaking to a group of media representatives in the Mamouzai area of Orakzai Agency. A US drone strike in northwest Pakistan on November 1, 2013, killed Pakistani Taliban leader Hakimullah Mehsud, intelligence and militant sources told AFP. The drone fired two missiles at a vehicle in a compound near Miranshah, the main town of the North Waziristan tribal region, a stronghold for Taliban and Al-Qaeda linked militants, killing four people, security officials said. AFP PHOTO / A MAJEED
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.