Huszonegy ágyúlövés, négy probléma

Két, Barack Obamával elköltendő vacsora, a Fehér Ház manikűrollózott déli gyepszőnyege, huszonegy ágyúlövés, valamint chicagói látogatás várja Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfőt, aki kedden érkezik Washingtonba. Az amerikai elnök a korábbiakhoz képest várhatóan keményebben lép fel kollégája első hivatalos állami látogatásán.

Nehéz nem szuperlatívuszokban írni a vizitről. Miközben az amerikai-kínai viszonyt megfigyelők sora nevezi a XXI. század legfontosabb kétoldalú kapcsolatrendszerének, Csiang Cö-min 1997-es itteni útja óta nem járt pekingi vezető Washingtonban a diplomáciai protokoll legmagasabb szintjének megfelelő állami látogatáson, amelyhez díszvacsora is dukál. Zbigniew Brzezinski, az amerikai külpolitikai elemzők doyenje azt fejtegette nemrég: három évtizede, Teng Hsziao-ping vizitje óta példátlan eseményre kerül most sor. Kedden mindhárom vezető amerikai lap vezércikkben adott tanácsokat az Egyesült Államoknak, hogy mit ne hagyjon le semmiképpen a menüről.

David Rothkopf, a Clinton-adminisztrációból ismert nemzetbiztonsági szakértő a New York Times hasábjain négy keserű pirulát említ meg, amelyeket - mint felvetésre kerülő problémákat - Washington várhatóan a finom falatok közé rejt. Ezekre - a renminbi amerikai részről mesterségesen alacsonynak tartott árfolyamára, a kétoldalú kereskedelemben mutatkozó masszív kínai többletre, az emberi jogi problémákra, valamint a Robert Gates védelmi miniszter pekingi látogatását is megzavaró katonai erőfitogtatásra - illetékes amerikai tárcavezetők is feltűnően utaltak nemrég. Obama – mint a 2009-es Nobel-békedíjas – morális kötelességének is tartják, hogy ne hagyja szó nélkül a tavalyi díjazott, a továbbra is börtönben lévő Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) sorsát. (A témát egyébként a kínai hátszéllel újraválasztására készülő Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár folyamatosan kerüli.) „Hu látogatása lehetőséget ad az Egyesült Államoknak, hogy világossá tegye: sokkal inkább szívesen lát egy liberalizáló Kínát világhatalommá válni, mint egy olyat, amely megtagadja polgáraitól a szabadságot és a jogállamiságot" – ajánlja Obama figyelmébe a Washington Post. A világpolitikai kérdések sorában első helyen szerepel majd Peking befolyása Észak-Koreára.

Washingtoni illetékesek eközben nyíltan beszélnek arról, hogy Pekingben elkezdődött az utódlási folyamat, és kétségeik vannak azt illetően, hogy a 68 éves, jövőre várhatóan távozó Hu mennyire ura a fejleményeknek, így például milyen mértékben tartja ellenőrzése alatt a hadsereget. A kínai elnök amerikai lapoknak adott ritka interjúban kiállt a "népi demokrácia", illetve a "demokratikus szocializmus" építése mellett, úgy vélve: a további nyitásra, reformokra a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan kerülhet sor. - Fel kell adnunk a „nyertes-vagy-vesztes”-ben gondolkodó hidegháborús mentalitást – nyilatkozta, megjegyezve: „nincs mit tagadni, hogy vannak közöttünk nézetkülönbségek és kényes ügyek”. 

Montázs egy levéltárca borítóján. A kínai elnök szerint is kár tagadni, hogy vannak problémák
The cover of a wallet bearing an image of U.S. President Barack Obama's face, in place of the usual image of China's late Chairman Mao Zedong, is pictured at a souvenir shop in Beijing, January 18, 2011. U.S. senators pressed Congress to get tough with China over "manipulating" its currency in a riposte to Chinese President Hu Jintao, who said this week he would not accept U.S. arguments the yuan was undervalued. REUTERS/Jason Lee(CHINA - Tags: POLITICS BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.