Húszezer pakisztáni menekült el

Az afgán határ melletti törzsi területeken lévő iszlamista felkelők ellen január 327-én indítottak offenzívát.

Mintegy 22 ezer pakisztáninak kellett elhagynia az afgán határ melletti törzsi területeken lévő otthonát az iszlamista felkelők ellen indított offenzíva miatt - közölte pénteken egy kormányzósági tisztségviselő.

Rosán Hán Mehszúd elmondta, hogy a  tüzérségi támogatással és a légierő támogatásával indított  katonai műveletek január 27-én kezdődtek Mohmand körzetében, és eddig közel 100  fegyveres szélsőségest semmisítettek meg. A kormányerők oldalán is vannak már veszteségek, de civileknek nem esett bajuk.

Mehszúd beszámolt arról is, hogy az offenzíva miatt 22 ezer embert költöztettek át ideiglenesen a harcoktól távol eső kormányzati épületekbe, iskolákba, valamint három tábort is felállítottak a menedéket keresőknek. Mint mondta, az ENSZ vizet és élelmet, valamint orvosi ellátást is biztosít az érintett személyeknek. Atar Abbász katonai szóvivő megerősítette az offenzíva tényét, és kifejezte reményét, hogy az otthonukból kitelepítettek hamarosan újra hazatérhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.