Húsz éve nem volt ilyen rossz embernek lenni Iránban
A szervezet felszólította Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjét, Ali Hamenei ajatolláhot, tegye lehetővé, hogy az ENSZ emberi jogi szakértői Iránba látogassanak és vizsgálatot folytassanak. A jelentés szerint az eddigi vizsgálatok sokkal inkább a visszaélések elkendőzésére, mintsem a valóság feltárására irányultak. Irán korábban elutasította az emberi jogok helyzetével kapcsolatos bírálatokat.
„A törvénysértéseket elkövető milicistákat és hivatalos személyeket haladéktalanul felelősségre kell vonni és semmilyen indokkal sem szabad senkit kivégezni” – áll a Hassiba Hadj Sahraoui, az Amnesty International Közép-Kelet és Afrika Programjának igazgató-helyettese által kiadott közleményben.
A jelentés több fajta visszaélést sorol fel, amelyeket a választás előtt, közben és főként után követtek el, amikor a hatóságok a Baszidzs milíciát és a Forradalmi Gárdát vezényelték ki a vitatott eredménnyel zárult elnökválasztás utáni tömegtüntetések elfojtására.
A keményvonalas Mahmúd Ahmadinezsád elnök június 12-i újraválasztása elleni tiltakozások során őrizetbe vettek közül a jelentés szerint többeket az ország elhagyására kényszerítettek. Egy volt őrizetes elmondta, hogy 58 napig tartották fogva a Kahrizák fogolytáborban egy konténerben, és csak 43 nap után engedték meg, hogy kapcsolatba lépjen a családjával – áll a jelentésben.
Minden őrizetve vett vagy fogva tartott embert meg kell védeni a kínzástól és a bántalmazástól, a politikai foglyokat el kell engedni és az igazságtalan perek – beleértve az igazságszolgáltatásból gúnyt űző kirakatperek – során bűnösnek találtak ügyét felül kell vizsgálni vagy szabadon kell őket engedni. Valamennyi halálos ítéletet meg kell semmisíteni és a még ítéletükre váróknak méltányos tárgyalást kell biztosítani – szögezi le a jelentés.