Húsz évet kapott a hírhedt fogolykínzó

Húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bukaresti ítélőtábla Alexandru Visinescut, a rimnicu sarat-i börtön egykori parancsnokát emberiesség elleni bűncselekmények elkövetéséért.

A bíróság egyúttal öt évre eltiltotta az egykori börtönőrt az állampolgári jogai gyakorlásától a büntetés letöltése után, illetve megfosztotta katonai rangjától is. A most kilencvenéves Visinescu nyugalmazott hadnagy. Az ítélet nem jogerős.

Alexandru Visinescu a rettegett rimnicu sarat-i börtön parancsnoka volt 1956 és 1963 között, és ebben a minőségében aktív részese volt a kommunista rezsimmel szembenálló vagy csupán neki behódolni nem hajlandó értelmiségi és politikai elit elpusztításában. Vezetése alatt a politikai foglyok embertelen kínzásoknak voltak kitéve, emiatt sokan életüket vesztették.

Visinescut a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) leplezte le 2013 augusztusában, és tett ellene feljelentést az egykori politikai foglyok hat másik kínzójával együtt. Az intézet szerint a Visinescu irányításával zajló kegyetlenkedések az akkori kommunista törvényeket is súlyosan sértettek, vizsgálat is indult, de a bűnösök megúszták a felelősségre vonást.

Az ítélethirdetést megelőző utolsó tárgyaláson Visinescu tagadta az ellene felhozott vádakat. Azzal védekezett, hogy csupán parancsot teljesített. Azt is hangsúlyozta, hogy szegény családból származott, mindig keményen dolgozott – fiatal korában cselédként –, ezért bízták ár a rimnicu sarat-i börtön irányítását. Kérte a bíróságot, hogy az őszinteségét is vegye figyelembe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.