Húsz év kellett, hogy megtiltsák a házastársak bántalmazását Kínában

Bűncselekménynek minősítették a családon belüli erőszakot Kínában. Egyes felmérések szerint a nők negyedét érinti a kérdés.

Kínában húsz éve harcolnak, hogy alkossanak olyan jogszabályt, amely alapján a bíróság elé állíthatóak a családon belüli erőszak elkövetői. A most hozott törvény a házasságban élőket és az élettársi kapcsolatban lévőket egyaránt védi - számolt be a Newsweek

Az új jogszabály "a családon belüli erőszak valamennyi formáját tiltja". Ezen belül nevesíti a "fizikai, lelki vagy bármilyen más formában a családtagok által elkövetett bántalmazást, beleértve a verést, szorongatást, sérülés okozását, szabadságtól való megfosztást, a szóbeli fenyegetéseket és a nemi erőszakot".

A jogszabály bírálói rámutatnak, hogy ez nem foglalja magába kifejezetten a házastársi bántalmazást. Azt azonban elismerik, hogy a most elfogadott törvény előremutató lépés, mivel ezt megelőzően semmilyen jogi szabályozás nem létezett arra az esetre, ha valakit az otthonában bántalmazott a partnere. Ezt a rendőrség családi ügynek tekintette.

Az Össz-Kínai Nőszövetség szerint minden negyedik kínai nőt bántalmaz a saját házastársa vagy élettársa. Valószínű azonban, hogy a valós adatok még ennél is rosszabb képet mutatnak, azonban az esetek egy része soha nem jut a hatóságok tudomására, mert az ilyen ügyeket hivatalos útra terelőket még mindig megbélyegzik, különösen a vidéki, falusi környezetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.