Hullarészegen cigányozott Ján Slota

A Szlovák Nemzeti Párt volt elnökét csütörtök este ittas vezetés miatt az észak-szlovákiai, csacai (Čadca) rendőrőrsre szállították. „Remélem, nem öltem meg háromszázezer cigányt!” – kiabálta, amikor a felesége hazavitte.

A magyarellenes és egyéb alpári megnyilvánulásairól ellhíresült politikus – akit nemrég zártak ki a nacionalista Szlovák Nemzeti Pártból – a rendőrök többszöri felszólítására sem volt hajlandó megfújni az alkoholszondát, és a vérvizsgálatot is elutasította. Ezért előállították, az odahívott ügyvédje előtt jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről, majd pedig nem sokkal éjfél előtt érkezett érte a felesége, aki hazavitte.

Az odasereglett újságíróknak a politikus azt kiabálta: „Remélem, nem öltem meg háromszázezer cigányt!” „Félreértés történt, hiszen láthatják, hogy nem vagyok részeg!” – ismételgette, miközben szemtanúk szerint még akkor is erős alkoholszagot árasztott magából.

Érdeklődésünkre Mária Faltániová rendőrségi szóvivő elmondta, hogy csütörtökön kora este a járőröző helyi rendőrök egy dülöngélő férfire lettek figyelmesek, aki bemászott a közelben parkoló gépkocsiba és elhajtott. Ekkor riasztották a társaikat, akik a kisváros szélén igazoltatni akarták, de az illető nem állt meg. Ezért üldözőbe vették, majd pedig eltorlaszolták az útját. Slota alig tudott kiszállni a luxusautójából.

Tibor Gaspar országos rendőrfőparancsnok késő este a Joj kereskedelmi tévének nyilatkozva közölte: Slotával sem tesznek kivételt, s mivel nem volt hajlandó alávetni magát a szükséges vizsgálatoknak, a vonatkozó törvény legszigorúbb rendelkezése alapján vonják felelősségre, vagyis erősen ittasan bűncselekményt követett el, s nem engedelmeskedett a rendőri felszólításnak sem.

A Pluska.sk portál értesülései szerint Slota tegnap délután Rózsahegyen (Ružomberok) sajtótájékoztatót hirdetett meg. Ám megállt Csacán, ahol úgy berúgott, hogy  a saját programjáról is megfeledkezett. A politikust már eddig is többször kapták rajta ittas vezetésen, de parlamenti képviselőként a mentelmi jogába kapaszkodva idáig megúszta a büntetéseket. Tavaly azonban a Szlovák Nemzeti Párt nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba, ezért Ján Slota lemondott a pártelnöki posztról. Tiszteletbeli elnökké választották, ám néhány napja a pártvagyon hűtlen kezelése miatt kizárták.

A SNS 2006 és 2010 között Robert Fico első kormányának tagja volt, de a párt körül gyűrűző korrupciós botrányok miatt Fico az SNS három miniszterét is menesztette. Egy ismert újságíró, Marián Lesko tavaly tényfeltáró riportot írt Slota mesés vagyonáról. Kiderítette, hogy a pártelnök potom 493 850 euróért vásárolt egyedi tervezésű, Mercedes McLaren SLR típusú luxus gépkocsit, holott ennyi pénzt a rendszerváltás óta legálisan nem kereshetett. Már addig is méregdrága Porsche Cayenne-jén és Audi Cabrión száguldozott, saját DA-42 Twin-Star sportepülőgépen röpködött a Tátra felett, a tavaly nyáron pedig luxusjachtjával keltett feltűnést a horvátországi Rab-szigeten, ahol villája is van. A hírbe hozott politikus szerint a felsorolt járművek közül egyik sem az ő tulajdona, emiatt bírósággal fenyegette meg a neves szlovák publicistát, de azóta sem tett ilyen lépést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.