Hová tűnt Kim Dzsong-Un?

Észak-Korea diktátora már egy hónapja nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A vezető állapotával kapcsolatban több találgatás látott napvilágot. A hivatalos álláspont szerint Kim Dzsong-Un lába megsérült egy katonai gyakorlaton, és három hónapra van szükség ahhoz, hogy felépüljön. A diktátor csütörtökön nem vett részt a kommunista párt alapításának 69. évfordulója alkalmából tartott állami rendezvényen sem.

Kim Dzsong-Un megtörte a több évtizedes hagyományt, és nem vett részt az elődei által alapított Koreai Munkáspárt hatvankilencedik születésnapján. A diktátor eddig minden évben ellátogatott apja, Kim Dzsong-Il, és nagyapja, Kim Ir-Szen sírjához, amiről az állami média is tudósított, most azonban csak a már megszokott dokumentumfilmet közölték az észak-koreai vezetőről.

A koreai hírügynökség arról számol be, hogy a síremlékeknél virágokat helyeztek el Kim nevével, de a megemlékezésen az ország második legfontosabb vezetője, Hvang Pjong Szo vett részt, aki korábban ellátogatott a 17. Ázsiai Játékok dél-koreai zárórendezvényére, ahol tárgyalásokba kezdett a két ország egyesítéséről.

Nemzetközi híroldalak arról is cikkeznek, hogy a diktátor hatalma meginoghatott, ezért tűnt el. Ennek ellentmond a dél-koreai minisztérium vezetőjének beszámolója, aki elmondta, vendégül láttak magas rangú phenjani hivatalnokokat, akik megerősítették, hogy az országukat továbbra is Kim Dzsong-Un vezeti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.