Beszámoltatta Martonyit az EP

Óvatosan fogalmazott Martonyi János külügyminiszter az Európai Parlament külügyi bizottságában csütörtökön, a magyar elnökségnek az unió bővítési folyamatához kapcsolódó tevékenységéről szóló beszámolja közben.

Az óvatosság oka, hogy Horvátország ugyan elérkezett az uniós tagság kapujába – s ezt a bizottság tagjai egyöntetűen megköszönték a magyar elnökségnek -, de a munka még nem fejeződött be.

Az Európai Bizottság már javasolta, hogy zárják le a csatlakozási tárgyalásokat, de a tagállamok végső véleménye még nem alakult ki. Jövő kedden a kormányközi konferencia keretében lehetne pontot tenni a még nyitva lévő négy fejezet végére, de Martonyi jelezte, hogy a hét elején a külügyminiszterek is beszélgetnek erről, s a 23-24-i csúcstalálkozón is téma lehet Zágráb sorsa. Elképzelhető az is, hogy június legvégén még egyszer nekigyürkőznek a fejezetek lezárásának.

Bár a képviselők kész tényként kezelték, hogy a magyar elnökségnek sikerült előmozdítania a horvátok ügyét, egyes tagállamok, köztük Hollandia, még aggodalmaskodnak, s bizonyos, hogy az EU a tárgyalások lezárása és a tényleges csatlakozás között nagy figyelemmel követni fogja a horvát reformok menetét. Ennek részleteiről folyik most a vita. Ám Martonyi hozzátette: a bővítés olyan érték, amely tágabban is hat, a Zágrábnak küldendő pozitív üzenetet Belgrádban  is hallják.

Kitűzték közben az izlandi csatlakozási tárgyalások nyitányának időpontját is, június 27-én négy fejezetet nyitnak meg, s kettőt nyomban le is zárnak. Utalt azonban rá Martonyi János, hogy ezek a „könnyű” fejezetek, amelyeken a jelöltek általában hamar túljutnak, a neheze később jön.

Az EP ipari bizottságában szintén csütörtökön Cséfelvay Zoltán és Nyitrai Zsolt államtitkár tartott beszámolót szintén általános elismerés közepette. Cséfalvay utalt rá, hogy lényegében több évtizedes próbálkozás után létrejöhet az egységes uniós szabadalom, ami lendületet adhat a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységnek. Nyitrai Zsolt azt mondta, hogy az EU 2020-as versenyképességi stratégiájába illeszkedve a digitális menetrend gyakorlati átültetése került a magyar elnökség törekvésének középpontjába, azzal a céllal, hogy 2013-ig minden uniós polgár hozzáférjen a szélessávú hálózatokhoz. Ennek érdekében sikerült a konszenzushoz közelíteni a frekvenciák felszabadítását és újrahasznosítását szolgáló úgynevezett rádióspektrum politikai programot.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.