Honolulutól a Fehér Házig, és tovább?

Nemcsak a világpolitika iránt érdeklődők számára, de egy különleges karrier történetét szinte intim közelségből tanulmányozni óhajtóknak is érdekes lehet Bokor Pál most megjelent könyve az Egyesült Államok elnökéről.

„Obama – Az út Honolulutól a Fehér Házig, és mindig tovább” a címe az Atlantic Press által kiadott vastag, jól szerkesztett, kevéssé ismert fotókkal illusztrált kötetnek, amelynek bemutatóját az Alexandra Pódiumon rendezték meg. A szerző, a Magyar Távirati Iroda egykori washingtoni tudósítója a konkrét témán túlmenően annak az amerikai társadalomnak is kitűnő ismerője, amely 2008-ban valósággal kipréselte magából az USA első színes bőrű államfőjét. Ebbe a környezetbe helyezi el profi módon az Obama-jelenséget, egyben hangsúlyozva, hogy a 2008-as történelmi fordulópont után szinte már nem is annyira lényeges, hogy megszerzi-e Barack Hussein Obama 2012-ben is az elnöki hivatalt. A szerző szerint egyébként az elnök mostani népszerűség-vesztése ideiglenes is lehet.

A nagy érdeklődés mellett lezajlott könyvbemutatón Magyarics Tamás, az MTA Külügyi Intézetének igazgatója, ismert Amerika-szakértő és Simonyi András volt washingtoni nagykövet a könyv tartalmi erényei mellett egybehangzóan kiemelte azt az oldott stílust, amely a műben történő elmélyedést nemcsak a nemzetközi politika szakértői, de az átlagolvasó számára is kifejezetten élvezetessé teszi.

A könyv címlapja. Kevéssé ismert felvételek, oldott stílus
Bokor Pál Obama könyv
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.