Európa fél a görög példától

Betartották ígéretüket a fenyegető görög tüntetők. Több mint ötezer egyetemi és középiskolai diák randalírozott csütörtökön a görög parlamentnél. A tüntetést három órás közalkalmazotti sztrájk kísérte. A francia diákok hallgattak görög társaik hívószavára.

Betartották ígéretüket a fenyegető tüntetők. Több mint ötezer egyetemi és középiskolai diák randalírozott csütörtökön a görög parlamentnél. Fiatalok egy csoportja később  megpróbálta átszakítani a parlamentet védő rendőrkordont, amire a rendőrök könnygázgránátokkal válaszoltak, amelyet az egész negyedben érezni lehetett.

Halasztott francia reform

Tüntetők felirata az Acropolison
Tüntetők felirata az Acropolison

Szerda reggel két hatalmas, rózsaszín transzparensbe öltöztették az Akropoliszt a már több mint egy hete tiltakozó fiatalok Görögországban. Az ország védjegyeként ismert műemléket mintegy tucatnyi tüntető foglalta el szerda reggel, a fekete feliratos transzparensek tanúsága szerint Európa-szerte „ellenállást” hirdetve meg csütörtökre. A transzparenseket két óra múltán eltávolították.

Franciaországban a diákok hallgattak görög társaik hívószavára. Csütörtökön több mint ötvenezer diák vonult - görög társaikkal ellentétben - békésen Franciaország nagyobb városaiban. Párizs hétfőn egy huszáros pálfordulással elhalasztotta a főleg középiskolákat érintő oktatási reformot – az életbe lépés előtt mindössze 24 órával. Nicolas Sarkozy-vel folytatott tanácskozása után Xavier Darcos francia oktatási miniszter bevallotta, nem akarja, hogy a több mint tízezer munkahely megszűnésével járó átalakítás „a szociális aggályok foglya” legyen. A diákok ennél azonban többet szeretnének: a csütörtöki megmozdulás célja a reform teljes visszavonása. Benoit Hamon, a Szocialista Párt (PS) szóvivője úgy véli, hogy a kormány "tüzet gyújtott és most nem sikerül azt eloltania", míg Francois Fillon miniszterelnök az ellenzéki pártot vádolta meg azzal, hogy szítja a feszültséget, amikor támogatásáról biztosítja a gimnazistákat.

Más külső segítségben is reménykedne a görög fiatalok. A napokban országszerte több illegális bevándorlót is letartóztattak, a hivatalos vád szerint fosztogatás miatt, így a tüntetők szerint a bevándorlók is felsorakoznak mögöttük, hiszen a csütörtökre meghirdetett demonstrációkon deklaráltan az Európai Unió bevándorláspolitikájával is szembeszállnak.

Új stratégiák

Görögországban évtizedek óta nem tapasztalt erőszakhullám tört a felszínre, miután december 6-án egy rendőr saját bevallása szerint figyelmeztető lövéssel halálosan megsebesített egy fiatalt az athéni Exarchia negyedben. A 15 éves Alexandrosz Grigoropulosz halálát követő zavargásokban több száz banképületet és üzlethelyiséget felgyújtottak és kifosztottak az éjszakáról éjszakára randalírozó fiatalok. Egyedül Athénban 565 üzletet rongáltak meg, a felújítások összköltsége elérheti a 200 millió eurót. Számítások szerint a karácsonyi ünnepi szezonra készülő üzleteknek 1,5-2 milliárd eurós bevételkiesést jelentek a zavargások.

Több mint egy hétnyi erőszak után a tüntetők már új figyelemfelkeltő stratégiákhoz nyúlnak. Szalonikiben három rádió épületébe is betörtek, és csak azután voltak hajlandóak távozni, hogy tiltakozó üzenetüket élő műsorban felolvasták. Mintegy ötven fiatal a nyugat-görögországi Joánina város polgármesteri hivatalát szállta meg, miután a városi rádiót és a kulturális központot már napokkal ezelőtt elfoglalták.

Athénban az állami televíziónak azt a műsorát szakították meg, amely Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök beszédét sugározta. „Ne ezt bámuljátok, menjetek ki az utcára!” „Szabadítsátok ki a letartóztatottakat!” Az Athén és más nagyvárosok barikádjain vívott harcokban eddig több mint 300 embert vettek őrizetbe. Bár az erőszak az elmúlt néhány napban csitult, a kisebb incidensek folyamatos riadókészültségben tartják a rohamrendőröket.

Szakszervezeti harapófogóban a kormány

Más irányból érkező offenzíva is szaporítja a konzervatív kormány álmatlan éjszakáit. A kommunista PAME szakszervezet kétezer aktivistája tegnap vonult végig Athénon, többek között „A plutokráciának kell megfizetnie a krízisért!” és „Nem áldozzuk magunkat a gazdagokért!” feliratú transzparensekkel. Ma a közalkalmazottakat tömörítő ADEDY szakszervezet tartott megmozdulást a három órás közszolgálati sztrájk mellett, amely tíztől délután egyig megbénította az athéni repülőtér forgalmát is. Gyakorlatilag nem szállhattak fel a repülőgépek, leállt a tömegközlekedés, és az orvosok és ápolók is letették a munkát.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A nyolc év után újra szárnyaló népszerűségű szocialista ellenzék lemondásra és előre hozott választások kiírására szólította fel a kormányfőt, aki mindkettőt elutasította. A befolyásos SEV szakszervezet elnöke, Dimitrisz Daszkalopulosz némileg árnyaltabban fogalmazott, amikor azt mondta, egy erős, megbízható és előremutató kormányra van szükség, amely kivezeti Görögországot a begyűrűző, és várhatóan súlyosbodó gazdasági válságból.

A félresikerült gazdasági- és nyugdíjreform, valamint a kirívóan magas munkanélküliség nyomán egyébként is sorozatosan támadott Karamanliszt most már amiatt is vádolják, hogy a hatóságok nem törték le kellő eréllyel a zavargásokat. A görög parlament ezek árnyékában kezdte meg a jövő évi költségvetés három napos vitáját, amelytől a kormány négymilliárd eurónyi új adót vár.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.