Homály a kunduzi bombázás körül

A német védelmi miniszter ugyan már nem zárja ki, hogy a múlt pénteki, a Bundeswehr helyi parancsnoka által elrendelt kunduzi légicsapásban civilek is meghaltak, továbbra is ellentmondó adatok keringenek az áldozatok számáról.

Abdul Wahid Omarhel, Sar Darah tartomány kormányzója azt közölte, hogy a péntek hajnali légicsapásban legalább 135 ember halt meg, köztük sok gyerek. A sebesültek száma eléri a harmincat.

Angela Merkel kancellár a kunduzi incidens gyors kivizsgálását sürgette. – Amennyiben civilek is életüket vesztették, úgy azt mélyen sajnálom - fogalmazott a kereszténydemokrata kormányfő, aki azonban kiállt a Bundeswehr és a német hadsereg afganisztáni szerepvállalása mellett. Védelmi minisztere, Franz Josef Jung hétfőn már úgy fogalmazott, hogy a halottak között túlnyomórészt tálibok voltak. A hétvégén a CDU-s politikus egyértelműen kizárta, hogy a német adatok szerint legfeljebb hatvan halálos áldozat között civilek is lennének.

Tálib fegyveresek még múlt csütörtök éjjel kerítettek hatalmukba két benzines tartálykocsit az észak-afganisztáni Kunduz közelében. Georg Klein ezredes, a térséget ellenőrző német csapatok parancsnoka légi csapást kért, miután attól tartott, hogy a tálibok az augusztusi kandahari merénylet után Kunduzban is guruló bombaként fogják felhasználni az üzemanyaggal teli tartálykocsikat.

A német lapok közben arról írnak, hogy a Bundeswehrben és német védelmi körökben komoly felháborodást váltott ki az amerikai szövetségesek által tudatosan terjesztett fél vagy hamis információk.

Berlinben többen azt gyanítják, hogy az USA katonai vezetése törleszt azért, amiért a németek korábban hangosan bírálták egy lakodalmat szétbombázó, sok civil áldozatot követelő amerikai légicsapást. Berlin és Washington között régóta vitatéma, hogy a nagykoalíciós német kormány a viszonylag nyugodt északon tartja a Bundeswehrt, s belpolitikai okokra hivatkozva nem hajlandó harcoló csapatokat küldeni a déli tartományokba, ahol az amerikai vezetésű ISAF-erők háborút vívnak a tálib felkelőkkel.

A „negatív hőssé” előlépett Klein ezredesről azt tudni, hogy a 48 éves tiszt igen népszerű katonái körében. A korában egy páncélgránátos hadosztályt irányító tiszt augusztusban személyesen kért bocsánatot egy afgán családtól, melynek egyik fiúgyermekét egy német járőr véletlenül halálosan megsebesített.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.