Holttestek a tenger mélyéről

Az Air France két éve Brazília közelében lezuhant repülőgépéből négy kilométeres mélységből hozzák fel az áldozatok maradványait. Az első csontok csütörtökön kerültek felszínre.

A tragédiában 228 ember vesztette életét, akkor 51 áldozat került elő. A gép testének fő elemei négy kilométeres mélységig süllyedtek az Atlanti óceánban. A Rio de Janeiróból Párizsba tartó járat második feketedobozát a hétvégén találták meg, és kedden előkerült a pilótafülkében elhangzott beszélgetést rögzítő doboz is, így remélhetőleg kiderül a viharba került gép tragédiájának pontos oka is.

A mélytengeri robotok az első csontvázat – amely még mindig az Airbus A330-as utasszállító üléséhez volt szíjazva – csütörtökön hozták fel. A DNS-vizsgálattal járó azonosításra Párizsba küldték a róla vett mintákat. Az áldozatok hozzátartozói megosztottak a maradványokat illetően. Egy részük támogatja a felhozatalt, más részük inkább érintetlenül hagyná őket az óceán mélyén. (BBC)

A tengerbe zuhant Air France gép hangrögzítőjét emelik ki két évvel a tragédia után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.